Csupasport: applikációk, melyek színesebbé teszik a futást

2023.02.07. 19:44
null
Fotó: Csupasport
Címkék
Az Ultrabalaton győztese blogjában ezúttal azokat a telefonos alkalmazásokat mutatja be, amelyeket ő is használ, és amelyek szerinte újdonságot csempésznek a futásba.

 

Cseke Lilla pár hete futás közben találkozott egy ismerősével, aki lelkendezve mesélte neki, hogy éppen egy pályát teljesít. Meg is mutatta a telefonos alkalmazást, ahol különböző pályákat lehet kiválasztani, melyeken megadott kontrollpontokat kell érinteni, s az eredményeket fel is lehet tölteni az oldalra.

„Pár percig csevegtünk, majd rohant tovább a következő pontig. Annyira megtetszett az ötlet, hogy hazafelé azon gondolkodtam, ezt legközelebb én is kipróbálom! Az is eszembe jutott, milyen más kihívásokkal, ötletekkel lehet még színesebbé, változatosabbá tenni a futásainkat” – írja legújabb blogbejegyzésében Cseke Lilla, és a Csupasport olvasónak olyan applikációkat szedett össze, amelyet ő is használ, és amelyek szerinte hozzáadnak a futás élményéhez.

Oldalunkon megtalálják a 2001-es első magyar Gröndland-expedíció történetét, és összeszedtünk három okot, amiért érdemes a természetben futni.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik