Igazi profi – válogatás a Farkas József-díjjal kitüntetett Török Attila legszebb fotóiból

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 15:29
A Magyar Sportújságírók Szövetsége pécsi tisztújító kongresszusán Farkas József-díjjal tüntették ki a Nemzeti Sport fotóriporterét, Török Attilát.

 

 

Nyilván örült a díjnak – ki ne örülne neki, ha szakmabeliek ismerik el a munkáját –, de nem mutatta, s nemigen akart elmenni a közgyűlésre sem. Láthatóan ódzkodott tőle, hogy nagy nyilvánosság előtt szerepeljen, hogy a saját méltatását hallgassa, hogy köszönőbeszédet mondjon. Ő ilyen. Nem bírja a felhajtást, nem kenyere a sok beszéd, nem vágyik a népszerűségre, nem szeret a társaság középpontjában lenni.

Mégis mindenki imád vele dolgozni. Nyugodt, felkészült, pontos, olyan apró részleteket is lát – s meg is örökít –, amit más fel sem fedez. Elképesztő fotókat készít, kiválogatva, úgymond „leszűkítve”, villámgyorsan küldi be a szerkesztőségbe, aztán összepakol és hazamegy. Semmi fakszni. Rá nem kell várni, nem kell sürgetni, telefonon hívogatni.

Igazi profi. Éles szemmel, nyugodt fejjel, meleg szívvel.

Amikor megkértem képszerkesztő kollégámat, hogy gyűjtsön össze nyolc-tíz szép képet Török Atitól, hogy a kitüntetését egyoldalas összeállítással megünnepeljük, csak annyit morgott a fogai között: az nehéz lesz.

Mármint kiválasztani a rengeteg – tényleg hihetetlenül – jó fotója közül mindössze nyolcat-tízet.

Nem is ment. Így lett az összeállítás kétoldalas. Lehetett volna egész képeskönyv is...

Török Attila, kezében a Farkas József-díjjal
Török Attila, kezében a Farkas József-díjjal



(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 24-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
Tegnap, 9:47

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
2025.09.12. 16:31

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
2025.09.12. 12:25

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
2025.09.11. 16:27

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
2025.09.11. 08:23

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
2025.09.10. 18:04

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28
Ezek is érdekelhetik