Asztalitenisz: Szőcs Bernadette továbbra is megállíthatatlan

SZ. M.SZ. M.
2023.07.07. 22:01
null
A két ujjával a győzelem nemzetközi jelét mutató Szőcs Bernadette hetek óta egészen kivételes formában versenyez, Krakkó után Ljubljanában is remekel (Fotó: WTT)
A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette az indiai Manika Batrát legyőzve bejutott a negyeddöntőbe a ljubljanai WTT-versenyen, a legjobb nyolc között rajta kívül négy kínai és három japán játékos található.


Már Krakkóban is nyilvánvaló volt, hogy Szőcs Bernadette visszatérve korábbi önmagához bomba formában versenyez – az Európai Játékokon egyesben és csapatban arany-, vegyes párosban bronzérem volt erre a bizonyság –, amire a WTT-sorozat ljubljanai star contender versenyén csak ráerősített a marosvásárhelyi klasszis.

A román színekben versenyző világranglista-17. Szőcs tajvani és Puerto Ricó-i ellenfélen keresztül jutott be a legjobb 16 közé, mégpedig a női mezőnyben egyedüli európaiként. A nyolcaddöntőben az indiai Manika Batra (világranglista-36.) következett, s a lendülete nem tört meg, a csupa szív játéka miatt a legtöbb helyen közönségkedvencnek számító Szőcs rendkívül kiélezett mérkőzésen öt játszmában intézte el a 2018-ban a nemzetközi szövetségtől az év felfedezettje címet elnyerő 28 éves indiait.

A legjobb nyolc között egészen kivételes társaságba került, ugyanis négy kínai és három japán asztaliteniszezővel együtt alkotják a negyeddöntő mezőnyét, s a szombati folytatásban a második helyen kiemelt Csen Menggel (3.) találkozik. A kínainak egészen félelmetes az eredménylistája, ő az olimpiai bajnoki címvédő, az ötkarikás játékokról összesen két aranya van, a világbajnokságokon öt aranyat, három ezüstöt és négy bronzot gyűjtött.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, LJUBLJANA
Nők. Egyes.
Nyolcaddöntő:
Szőcs Bernadette (romániai)–Batra (indiai) 3:2 (4, –9, 7, –9, 8)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18