Párizs 2024: hamburgi ötödik helyével jó helyzetbe került a triatlonos vegyes váltónk

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 18:45
A jövő évi párizsi olimpiai kvóta megszerzése szempontjából is nagyon értékes az az ötödik helyezés, amelyet a Lehmann Csongor, Bragmayer Zsanett, Dévay Márk, Kropkó Márta összeállítású csapat ért el másfél hete a triatlonos vegyes váltók hamburgi világbajnokságán, és a pozíció a most hétvégén sorra kerülő sunderlandi viadalon tovább javítható.

Lipták Tamás, a hazai szövetség szakmai igazgatója szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy bár a franciák és a britek nem a legerősebb sorukkal vettek részt a németországi versenyen, az ottani mezőnyben is kifejezetten jó eredmény az ötödik hely, különösen azért, mert a magyarok a közvetlen riválisaik – így többek között az olaszok, a norvégok, vagy a belgák – közül mindet megelőzték.

„Amióta a vegyes váltó része az olimpiai programnak, azóta világbajnokságon még nem volt ilyen jó helyezésünk, az ezért kapott ranglista pontoknak köszönhetően pedig saját kezünkben van a sorsunk, elérhető közelségbe került a párizsi kvóta megszerzése önerőből, a pótselejtező szempontjából pedig jelenleg mi vagyunk a legkedvezőbb helyzetben” – nyilatkozta Lipták Tamás, és hozzátette, reményei szerint a hétvégén Sunderlandben tovább gyarapszik majd a magyar váltó pontjainak száma. A nagy-britanniai vb-futamon Faldum Gábor, Dévay Márk, Bragmayer Zsanett, valamint Horváth Karolina Helga alkotja majd az együttest.

„A mi váltónknak nagy előnye, hogy a négy férfi versenyzőnkből gyakorlatilag bármelyik kettőt betehetjük a csapatba, Bragmayer Zsanett mellé pedig igyekszünk megtalálni a másik női indulót. Egyelőre Kropkó Mártának van a legnagyobb esélye arra, hogy Párizsban is ott legyen a váltóban” – mondta a szakmai igazgató.

A triatlonosok számára augusztus 17. és 20. között rendezik meg Párizsban az olimpiai tesztversenyt, így a magyar olimpiai kerettagok addig magaslati edzőtáborban készülnek majd a megméretésre, ezért a jövő hétvégén, a törökországi Balikesirben sorra kerülő szupersprint távú Európa-bajnokságon nem lesz magyar induló az elitmezőnyben. Az U23-as és a junior korosztályban ugyanakkor számos sportoló képviseli majd Magyarországot, és közülük állít majd ki a szakmai stáb egy csapatot az elit vegyes váltók versenyére.

„Az olimpiai tesztversenyen augusztus 20-án lesz a vegyes váltók futama, és ha azon sikerülne megismételni a hamburgi eredményt, akkor viszonylag nyugodtan fordulhatnánk rá a kvalifikáció utolsó félévére” – jelentette ki Lipták Tamás.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
8 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
11 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik