Asztalitenisz: Madarász Dóra izgalmas meccsen vette az első akadályt

SZ. M.SZ. M.
2023.10.17. 16:35
null
Madarász Dóra fordulatos mérkőzésen győzte le előrébb rangsorolt francia ellenfelét (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat antalyai versenyén Madarász Dóra öt játszmában győzött a francia Camille Lutz ellen a selejtező első fordulójában.

 

Nem volt egyszerű dolga Madarász Dórának (világranglista-87.) a WTT-sorozat Antalyában zajló contender besorolású versenyén, a kvalifikáció első fordulójában ugyanis a nála valamivel előrébb jegyzett Camille Lutz (73.) ellen kellett asztalhoz állnia. A 21 esztendős jobbkezes francia inkább a jövő, mint a jelen embere, ám, hogy április óta top 100-as asztaliteniszezőnek számít, azt bizonyítja, már most is veszélyes ellenfél, ami a találkozón is bizonyságot nyert.

Madarász 2:0-ra elhúzott, Lutz kiegyenlített, sőt az ötödik játszmában 6:4-re vezetett, azaz közel volt a győzelemhez, ám Madarász sorozatban öt pontot szerezve 9:6-ra fordított, s innen már nem is engedte ki a kezéből a találkozót.

Ami a folytatást illeti, a 30 éves négyszeres Eb-bronzérmes Madarásznak a tajvani Cseng Hszien-csüt (183.), Majoros Bencének (120.) pedig a horvát Andrej Gacinát (59.) kell legyőznie a főtáblára jutásért.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, ANTALYA
Nők. Egyes. Selejtező. 1. forduló

Madarász Dóra–Lutz (francia) 3:2 (5, 9, –10, –7, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik