Asztalitenisz: negyeddöntős az Ecseki, Majoros párosunk Antalyában

SZ. M.SZ. M.
2023.10.19. 15:42
null
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence páros a múlt heti ománi WTT-verseny után Törökországban is bejutott a legjobb nyolc közé (Fotó: WTT)
A párizsi olimpiai kvalifikációért küzdő Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros a törökországi WTT-verseny nyolcaddöntőjében idegőrlő, ötjátszmás csatában kapott ki a romániai Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette duótól, az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettős viszont bejutott a legjobb nyolc közé.

Mostanában mintha elpártolt volna a szerencse az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunktól. Az olimpiai részvételre pályázó duónk a WTT-sorozat múlt heti ománi versenyén a nyolcaddöntőben azt a Dan Qiu, Nina Mittelham kettőst kapta ellenfélül, amelytől a júniusi Európai Játékok döntőjében 3:0-ra kikapott – Maszkatban 3:2-es vereség lett a vége –, most Antalyában pedig az ugyancsak bombaerős romániai Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette egység jött szembe, szintén a nyolcaddöntőben.

Ha már az Európai Játékokat említettük, onnan a mieink őriznek jobb emléket, Krakkóban a négy közé jutásért Ecsekiék nyertek, azóta viszont a limai contender verseny negyeddöntőjében Szőcsék visszavágtak. Ebből is látszik, a két páros tudásban közel áll egymáshoz, ráadásul a célok is hasonlóak, egyaránt a párizsi olimpiai kvótára hajtanak, így hát a csütörtöki összecsapás előtt gyaníthatóan mindketten úgy voltak vele, hogy kaphattak volna jobb sorsolást is.

Ezúttal Ionescuék kezdtek jobban, két viszonylag sima játszmával 2:0-ra elhúztak, a mieink csak ezt követően kezdték felvenni a fonalat: előbb szépítettek, majd a negyedik szettben az ellenfél 10:8-as vezetésénél két meccslabdát hárítottak, s még két pontot gyűjtve 12:10-re nyertek. A mindent eldöntő ötödik etapban Ecsekiéknél volt a lélektani előny, 6:5-re, 7:6-ra és 8:7-re is vezettek, a negyven percig tartó összecsapás végén mégis a jobban hajrázó, sorozatban négy pontot szerző ellenfél örülhetett – az Ecseki, Madarász egység Maszkat után Antalyában sem jutott túl a nyolcaddöntőn.

Tekintve, hogy a férfi páros nem szerepel az ötkarikás játékok programjában, az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettőst nem érinti a kvalifikációs folyamat, s a jelek szerint Fortunával is jobb viszonyban van: a múlt héten Ománban a rendező jogán szabad kártyás hazai duóval találkozott a nyolcaddöntőben, most pedig a hasonló okok miatt főtáblás Ugurcan Dursun, Hakan Isik egység volt az ellenfél. A két 17 esztendős török fiatalt minden bizonnyal menedzselési szándékkal szerepeltették a vendéglátók, s biztosan lesznek még szebb eredményeik, ám most esélyük sem volt a magyar duóval szemben, amelyre a negyeddöntőben nagyságrendekkel nehezebb feladat, a második helyen kiemelt japán Sunszuke Togami, Hiroto Sinozuka kooperáció vár.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, ANTALYA
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő

Ecseki Nándor, Majoros Bence–Dursun, Isik (török) 3:0 (4, 6, 6)
Vegyes páros. Nyolcaddöntő
Ionescu, Szőcs–Ecseki Nándor, Madarász Dóra 3:2 (8, 6, –8, –10, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik