Asztalitenisz: vereséggel rajtolt a PTE PEAC az Európa-kupában

Vágólapra másolva!
2023.10.21. 13:15
null
A pécsiek első számú játékosa, a szerbiai Pető Zsolt ezúttal nem tudta a tőle megszokott színvonalú játékot hozni (Fotó: ETTU)
Az Európa-kupa második csoportkörében szereplő magyar bajnok PTE PEAC 3:0-ra kikapott a lengyel Global Pharma Orlicztól, így vasárnap a német ASV Grünwettersbach és az olasz Top Spin Messina Euci csapatával szemben kellene megszerezni a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikét.

 

Ebben az idényben is két magyar együttes indult a nemzetközi porondon: a Budaörsi SC női csapata a Bajnokok Ligája első csoportköréből továbbjutva a sorozat második csoportkörében folytathatja, míg az ugyancsak a BL-ben rajtoló PTE PEAC férfi alakulata az első csoportkör után az Európa-kupába került. A magyar bajnoki címvédő pécsiek ezen a hétvégén Karlsruhéban vendégeskednek, ahol a lengyel Global Pharma Orlicz, az olasz Top Spin Messina Euci és a német ASV Grünwettersbach együttesével az A-csoport keretein belül játszanak, a tét pedig a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikének a megszerzése.

A nyitó napon a pécsiek a Global Pharma Orlicz ellen álltak asztalhoz, s ugyan a bemutatkozás nem sikerült jól, a lengyel gárda 3:0-ra győzött, a mérkőzés korántsem volt olyan sima, mint azt az eredmény sejteti.

Pető Zsolt rossz napot fogott ki, szerintem jobb játékos, mint Piotr Cyrnek, ez azonban sajnos az asztalnál most nem jött ki – értékelt Varga László, a PTE PEAC edzője. – A fiatal Szántosi Dávid csak megszorongatni tudta az ellenfél kiváló dél-koreai légiósát, Molnár Dávidnak viszont valós győzelmi esélyei voltak Robert Florassal szemben. Az ötödik, rövidített játszmában még 3:1-re vezetett, Floras ezt követően szerzett sorozatban öt pontot, amivel megnyerte a párharcot.”

Ezzel a pécsiek a továbbjutásért folyó harcban lépéshátrányba kerültek, s a folytatás sem ígérkezik egyszerűnek, vasárnap délelőtt ugyanis a német ASV Grünwettersbach, délután pedig az olasz Top Spin Messina Euci csapata következik.

EURÓPA-KUPA, FÉRFIAK. 2. CSOPORTKÖR. A-CSOPORT, KARLSRUHE
Global Pharma Orlicz (lengyel)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0
Cyrnek–Pető Zsolt 3:0 (10, 7, 9)
Pak Dzseong Vu–Szántosi Dávid 3:0 (9, 8, 2)
Floras–Molnár Dávid 3:2 (–12, 8, 6, –9, 3:6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
18 órája

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56

Asztalitenisz: új nevek a Top 10-bajnokság győzteseinek listáján

Egyéb egyéni
2025.12.07. 16:32

Asztalitenisz: ketten maradtak veretlenek a Top 10-bajnokság első napján

Egyéb egyéni
2025.12.06. 17:47

Asztalitenisz: András Csaba kiesett Düsseldorfban

Egyéb egyéni
2025.11.25. 14:06

Para-asztalitenisz Eb: ezüstérmes a Szvitacs, Arlóy duó

Egyéb egyéni
2025.11.25. 13:54

Női asztalitenisz Ek: ellenfeleket kapott a Budaörs a második csoportkörre

Egyéb egyéni
2025.11.21. 17:16
Ezek is érdekelhetik