Los Angeles 2028: A NOB új piacok felé fordul – Gyulay Zsolt

2023.10.10. 15:52
null
A 2028-as olimpia programjára minden bizonnyal a krikett is felkerül (Fotó: Getty Images)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új piacok felé fordul azzal, hogy a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia műsorára minden bizonnyal felkerül például a krikett, a flag football, a lacrosse és a fallabda.

 

Gyulay Zsolt az MTI-nek válaszolva jelezte: nemrégiben tértek haza az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) közgyűléséről, és már ott látszódott a NOB törekvése.

„Az újonnan javasolt sportágak is ezt a szemléletet tükrözik. Ezek a sportágak olyan országokat, olyan rétegeket szólítanak majd meg, amelyek fókuszában eddig vélhetően nem volt ott az olimpia. Biztos vagyok benne, hogy az 1984-es ötkarikás játékokhoz hasonlóan a 2028-as is óriási lökést ad az olimpiai mozgalomnak” – jegyezte meg a MOB elnöke.

Az hétfőn derült ki, hogy a 2028-as játékok szervezői (LA28) öt sportágat, a krikettet, az úgynevezett flag footballt – az amerikai futball ütközés nélküli változatát –, a lacrosse-t, a fallabdát és a baseballt/softballt szeretnék látni a programban, lévén a mindenkori házigazdának joga sportágakat jelölni a műsorba. Ezt a NOB-nak kell jóváhagynia, a javaslat előtte átfut a programbizottságon és a végrehajtó bizottságon is. A NOB egy hét múlva kedden dönt a programról, és a szervezők ajánlásait rendszerint el szokta fogadni.

„Ami a javasolt sportágakat illeti: mindegyik nagyon látványos, óriási tömegeket mozgat, bár kétségtelen, hogy például Magyarországon nem túl elterjedtek. A magyar olimpiai mozgalomnak reagálnia kell arra, hogy új szelek fújnak, és például a hazai egyetemeknek is nyitniuk kell ezek felé a sportágak felé, hiszen nemcsak látványosak, hanem csapatépítőek és szórakoztatóak is” – tette hozzá Gyulay Zsolt.

Szeptemberben még nyolc sportág – a krikett, a flag football, a karate, a kick-box, a baseball/softball, a lacrosse, a breaktánc és a fallabda – reménykedett abban, hogy ott lehet az öt év múlva sorra kerülő olimpián.

A 2028-as részvételben reménykedő sportágak közül a karate és a baseball/softball volt jelen a 2021-es tokiói olimpián. A jövő évi párizsi nyári olimpián a breaktánc, a sportmászás, a gördeszka és a hullámlovaglás lesz jelen a házigazda ajánlására, utóbbi három Tokióban is szerepelt a programban. A krikett eddig egyszer, még 1900-ban Párizsban volt olimpiai műsoron.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Szeretnék még többet tanulni magamról is

Egyéb egyéni
2026.08.07. 11:25

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53

Wladár Sándor három aranyérem megszerzésében bízik Los Angelesben

Úszás
2026.07.10. 15:47

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33