
Kropkó Márta szeretne egy igazán jót úszni (Fotó: Facebook)
A férfiaknál az éremesély, a nőknél pedig a 2003-ban született Kropkó Márta formája szolgáltat majd izgalmat magyar szempontból a kínai világkupaversenyen.
Távol-kelet a következő célállomás triatlonistáink számára. Pontosabban nem is a célállomás, hiszen az időeltolódás, a biztonságos bejutás és a kínai ritmus felvétele miatt már a hét elején megérkezett a magyar küldöttség a világ második legnépesebb országába, hogy szombaton világkupaversenyen induljon. Ez azonban nem sikerült mindenkinek, hiszen legjobb női versenyzőnket, Kuttor-Bragmayer Zsanettet vízumproblémák miatt nem engedték be az országba a kínai hatóságok. Az ő távollétében így végülis hat magyar versenyző áll rajthoz az olimpiai – vagyis a hosszabb – távon. A férfiaknál négyen, így Bicsák Bence, Dévay Zsombor, Dévay Márk és Faldum Gábor, majd nem sokkal később Kovács Zsófia és Kropkó Márta.
Utóbbival beszélgettünk péntek délután áthidalva a hatórás időeltolódást és a Kínai Kommunista Párt által letiltott közösségi platformokat. „Kifejezetten jók a körülmények, tulajdonképpen a beutazás a legnehezebb része ennek a versenynek, de ha azon túl van az ember, akkor nagy baj már nem érheti. A szállodánktól nem messze van egy nagyon jól felszerelt uszoda, futni is tudtam a közelben, és ami a leginkább meglepett, hogy nincsenek hatalmas dugók” – kezdett a helyszín jellemzésével Kropkó Márta, aki természetesen Szecsuán tartomány fővárosában, a 20 milllió lakosú Csengtuban szállt meg.
„Ami a versenyt illeti, kifejezetten illik az én stílusomhoz, hiszen egyből a pontoonról ugrunk majd a vízbe, amely ezúttal egy tó, így nem nehezítik majd hullámok a dolgunkat. A vízből az a célom, hogy a legjobb öt között jöjjek majd ki, de ez nem lesz egyszerű, mert relatíve erős a mezőny, ebből a szempontból. Pontos helyezés nincs a fejemben, nem kalkulálok ilyesmivel, inkább magamat szeretném legyőzni. A kerékpáros vonalvezetés technikás és dimbes-dombos egyszerre, úgyhogy nagyon kell majd figyelni, összességében pedig ez az én távom, az utóbbi időben egyértelművé vált, hogy az olimpiai hosszúságon jönnek ki az erősségeim” – folytatta a mindössze 20 éves triatlonista, hozzátéve, a következő két hetet is Ázsiában tölti, hiszen Japánban zárja majd a versenyszezont.
Kiugró eredményre viszont a férfiak között van nagyobb esélyünk, hiszen a tokiói olimpián hetedik, és az utóbbi hónapokban egyre jobb formát mutató Bicsák Bence a hármas rajtszámban versenyzik, sőt Dévay Márk és Faldum Gábor is a legjobb tízben az előzetes rangsor szerint. A 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló viadalt magyar idő szerint szombat hajnalban három órakor (férfiak) és háromnegyed hatkor (nők) rendezik.
Legfrissebb hírek

Egy szaúdi triatlonost hat évre eltiltott az ITA
Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:14

Triatlon sprint Eb: aranyérmes a magyar vegyes váltó
Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:06

Erős magyar triatloncsapat a lengyelországi Eb-n is
Egyéb egyéni
2026.07.30. 21:45



