Párizs 2024: Martinek egy-egy érmet és pontszerző helyet remél az öttusázóktól

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.12.12. 19:42
null
Martinek János (Fotó: Földi Imre, archív)
Martinek János szövetségi kapitány egy-egy érmet és pontszerző helyezést remél a magyar öttusázóktól a jövő évi, párizsi olimpián, emellett arról is beszélt, milyen új szerepkör vár rá az ötkarikás játékokat követően. A magyar szövetségben múlt hétfőn elnöknek választott Balogh Gáborral egyeztetve új feladatkör vár majd a szakvezetőre, aki az új szerep részleteit az M1 aktuális csatorna megkeresésére ismertette.


„Én vagyok az, aki a fiatalokat és az idősebbeket össze tudnám kötni és egy egységet alkotni a régi és az új öttusázók között”
– mondta Martinek János, aki arra is kitért, hogy ezt beszélgetésekkel, élménybeszámolókkal és hasonló közös programokkal lehet majd elérni.

A versenyzőként kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó március óta irányítja a férfiak mellett a női válogatott felkészülését is, ezalatt idén nyáron az Európai Játékokon Bőhm Csaba és Gulyás Michelle révén mindkét szakág egy-egy kvótát szerzett a 2024-es, párizsi olimpiára.

Martinek emlékeztetett rá, korábban már kétszer is előfordult, hogy az Európa-bajnokságon indulási jogot szerző versenyző végül nem indult az ötkarikás játékokon, mivel nemenként két-két öttusázó állhat rajthoz az olimpián, és például az előző, tokiói játékokra a férfiak öt, míg a hölgyek három kvótát szereztek.

További indulási jogot még a világranglista alapján és a világbajnokság első három helyezettjeként lehet szerezni. Az 58 éves Martinek arra utalva, hogy a vb alig egy hónappal a párizsi játékok előtt lesz, kifejtette, nem könnyű ilyen rövid időn belül kétszer csúcsformát időzíteni, de példaként hozta fel, hogy a tokiói olimpia előtt pont Marosi Ádám állt egyéniben vb-dobogón, majd a japán fővárosban a pontszerző hatodikként ért célba.

„A lehetőség adott, az a kérdés, hogy mennyire fogunk tudni élni vele. Igazából az olimpia a cél, hogy ott álljunk minél magasabb pozícióban. Hasonlóan az elmúlt olimpiához egy-egy érem és pontszerző helyezés mindenféleképpen benne lehet a fiúkkal és a lányokkal közösen gondolkodva, de nem lehetetlen, hogy mindkettő sikerüljön mindkét nemben” – mondta Martinek.

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
3 órája

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18
Ezek is érdekelhetik