Asztalitenisz: Lakatos kiesett, Szudi viszont dél-koreait legyőzve jutott a főtáblára

SZ. M.SZ. M.
2024.04.14. 21:57
Szudi Ádám görög és dél-koreai ellenfélen keresztül jutott el a főtábláig (Fotó: WTT)
A Havirovban zajló WTT-verseny első napján Lakatos Tamás és Szudi Ádám is asztalhoz állt, előbbi a selejtező első fordulójában vereséget szenvedett, utóbbi viszont két megnyert mérkőzéssel kvalifikált a főtáblára.

 

A WTT-sorozat a csehországi Havirovban, feeder besorolású versennyel folytatódik, a selejtezőben két magyar, Lakatos Tamás (világranglista-227.) és Szudi Ádám (219.) állt asztalhoz. Kettejük közül Lakatos volt a pechesebb, ugyanis az első fordulóban a dél-koreai Dzsang Szeon Gil (242.) személyében mindjárt ázsiai ellenfelet kapott. Igaz, a 19 éves Dzsang valamivel hátrább van a világranglistán, ám ez nem feltétlenül tükrözi a valós erőviszonyokat, az ázsiai különösebb gond nélkül tovább is jutott. Az első fordulóban erőnyerő Szudi a második körben Janisz Zguropulosz (228.) ellen állt asztalhoz. Ez már sokkal inkább nyerhető mérkőzésnek tűnt, s a magyar bajnoki címvédő nem is adott esélyt a görögnek, majd ezzel a lendülettel a kvalifikáció utolsó fordulójában izgalmas, fordulatos meccsen a dél-koreai Pak Gju Hjont (142.) is legyőzte 3:2-re.

Havirovban hétfőtől a főtáblás küzdelmekre kerül sor, itt Szudi mellett a 11. helyen kiemelt Póta Georginára, valamint a nyolcadiknak rangsorolt Lakatos Tamás, Szudi Ádám párosra is érdemes lesz figyelni.

WTT-SOROZAT, FEEDER, HAVIROV
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló:
Dzsang Szeon Gil (dél-koreai)–Lakatos Tamás 3:0 (9, 6, 7)
2. forduló:
Szudi Ádám–Zguropulosz 3:0 (7, 7, 5)
3. forduló:
Szudi–Pak Gju Hjon (dél-koreai) 3:2 (9, –5, –7, 9, 10)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
23 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33