Öttusa: ötödik a Réti Kamilla, Regős Gergely kettős a szófiai világkupaversenyen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2024.05.13. 16:13
Réti Kamilla Regős Gergellyel ötödik helyen zárta a vegyesváltót Szófiában (Fotó: Koncz Márton)
A vegyes váltóval véget ért a szófiai öttusa-vikágkupaverseny, amelyen a magyar páros Réti Kamilla, Regős Gergely felállásban az ötödik helyen végzett.

 

Csak a budapesti vk-viadalon neveztek többen a vegyes váltóra, két héttel ezelőtt tizenöt, Szófiában pedig tizenegy páros – bár ebből nálunk mindannyian teljesítették a versenyt, a bolgár fővárosban a guatemalai duó végül nem indult, míg, a svédek és a görögök a lovaglás nullázása után nem folytatták a versenyt, így a továbbiakra nyolc kettős maradt.

A mieinket Réti Kamilla és Regős Gergely képviselte. A rangsoroló vívás kifejezetten jól alakult, a 24–16-os mérleg a harmadik helyet jelentette a pástokon, majd maximális pontszámmal lovagoltak, ám a bónusz vívásnál nem jött össze extra egység, a 2x100 méteres úszásban pedig a mezőny végén zártak.

Ezek az eredmények egymást kiegyenlítve a középmezőnybeli, ötödik rajthelyet jelentették honfitársainknak a kombinált számban, melyben a csapat tagjai egyenként 3x600 métert futottak, és kétszer lőttek. A magyarok tizennyolc másodpercre indultak az éllovas kínaiaktól. Réti Kamilla megtartotta az ötödik helyet, és a váltáskor is ebben a pozícióban voltunk. Az előlünk induló franciák férfi tagja, Louison Cazaly elrontotta a harmadik lövészetet, ekkor feljebb léptünk egyet, de a mögülünk startoló olaszok Matteo Bovenzivel még jobbak voltak a negyedik lövészetnél, így újból ötödikek voltunk. Cazaly végül futásban kompenzálta az elrontott lövést, és visszaelőzte Regőst és Bovenzit is, a magyarok ötödikek, az olaszok hatodikak lettek.

Az élen nagy csata ment az első helyért, többször is változott az éllovas kiléte, az első három helyezett három másodpercen belül ért be – végül a másodikként rajtoló egyiptomi kettős, Haidi Morszi és Mohanad Saban nyert, mögöttük ezüstérmesek lettek az élről induló kínaiak Ku Je-vennel és Csen Paj-lianggal, míg a dobogó alsó fokára a harmadikként kezdő mexikóiak állhattak fel Mayran Oliverrel és Duilio Carrillóval.

VILÁGKUPAVERSENY, SZÓFIA
Vegyes váltó
1. Egyiptom (Haidi Morszi, Mohanad Saban) 1352 pont
2. Kína (Ku Je-ven, Csen Paj-liang) 1351
3. Mexikó (Mayran Oliver, Duilio Carrillo) 1350

5. Magyarország (Réti Kamilla, Regős Gergely) 1333

 

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09