Szöllősi György: Magyarországon nemcsak a versenysportolók lettek eredményesebbek, de megduplázódott az igazolt sportolók száma is

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 22:10
Szöllősi György (balra), lapunk főszerkesztője és Csizmadia Péter, Pécs polgármesterjelöltje
Magyarországon nemcsak a versenysportolók lettek eredményesebbek, de megduplázódott az igazolt sportolók száma is – mondta a Nemzeti Sport főszerkesztője csütörtökön Pécsen egy sajtótájékoztatón.

 

Szöllősi György felhívta a figyelmet, hogy az egészség, a mindennapi jólét, a közösségteremtés szempontjából a sport és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések kiemelten fontosak, ezért „többet érdemelnek a pécsiek, jó lenne látni az új létesítményeket, az ezekből fakadó sikereket” – fogalmazott a Sportoló Nemzet elnevezésű sportszakmai országjárás keretében megrendezett fórum miatt a baranyai vármegyeszékhelyen tartózkodó főszerkesztő.

Csizmadia Péter, Pécs kormánypárti polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta, minden mozogni vágyó pécsit szolgáló fejlesztéseket hajtana végre és egy szabadidősport-programot indítana el megválasztása esetén.

A pécsi műjégpálya bejáratánál rendezett csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: minden pécsit és magyart összeköt a sport szeretete, ráadásul – fűzte hozzá – Pécs tradicionálisan erős sportsikerekben, múltja arra predesztinálja, hogy e tekintetben még sikeresebb legyen.

Közölte: programjuk markáns részét képezik a sportfejlesztések, mert „kiemelt cél, hogy minden pécsinek – egészségi állapotának megfelelően – lehetőséget adjanak a mozgásra, a szabadidő aktív eltöltésére, legyen szó akár verseny-, akár tömegsportról, vagy rekreációról” – fogalmazott.

Mindehhez szerinte szakítani kell a jelenlegi mostoha helyzettel, hiszen a mostani városvezetés miatt a mozgás, a sport területén „elmaradtak a beígért fejlesztések, kiúttalanság, mozdulatlanság” érhető tetten, azaz – mutatott rá – infrastrukturális fejlesztésekre van szükség.

Kijelentette: vállalják egy új, fenntartható, modern uszoda és városi nagystrand, egy – a kisebb pécsi sportegyesületek tagjait is kiszolgáló – multifunkcionális sportlétesítmény megépítését, a műjégpálya hosszabb és komfortosabb üzemeltetését lehetővé tevő befedését, és egy szabadidősport-program megindítását, hogy minden pécsi a korosztályának, egészségi állapotának megfelelő, rendszeres mozgási lehetőséghez jusson.

 

Legfrissebb hírek

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
2026.02.03. 22:28

„Ez a könyv segít mindenkinek, hogy ne csak nézze, hanem lássa is, mi történik” – szakértők beszéltek a Futbólia visszahódításáról

Minden más foci
2026.01.23. 10:04

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Előre hozott döntő Pécsen

Kosárlabda
2026.01.07. 06:30

Továbbra is veretlen a Pécs a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.12.20. 17:28

„A következő években sok örömet szerez nekünk a magyar futball”

Magyar válogatott
2025.12.14. 16:50

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

Átadták az Aranycsapat négy tagjának síremlékét is jelző okostáblát a Szent István-bazilikában

Magyar válogatott
2025.11.25. 14:39
Ezek is érdekelhetik