Asztalitenisz: emléktábla Ormai Lászlónak

SZ. M.SZ. M.
2024.07.10. 18:12
Ormai László emléktábla avatása (Fotó: Koncz Márton)
Ormai László halálának első évfordulóján a róla elnevezett asztalitenisz-csarnok falán felavatták a sportág hazai és nemzetközi története meghatározó alakjának emléktábláját.

 

Már egy éve, hogy a magyar asztaliteniszsport meghatározó alakja, Ormai László elhunyt. Az általa vezetett klub, a Statisztika az elmúlt fél évszázadban számos rekordot felállított, a hosszú felsorolás helyett, most említsük csak a legfontosabbakat: irányításával az együttes huszonötször nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, negyvenszer lett magyar bajnok, a Statisztika játékosai a felnőttek között világbajnokságon 8 bronz-, Európa-bajnokságon pedig 30 arany-, 30 ezüst- és 25 bronzérmet szereztek. Az utánpótlás-neveléséről is híres klubnak ifjúsági vb-ről van 3 ezüstje és 3 bronza, az utánpótlás Eb-kről pedig 44 első, 44 második és 71 harmadik helye. Mindezt olyan nagyszerű asztaliteniszezőkkel érte el, mint – a teljesség igénye nélkül – Kisházi Beatrix, Magos Judit, Lotaller Henriette, Oláh Zsuzsa, Szabó Gabriella, Tóth Krisztina és Póta Georgina.

Az Ormai-birodalom – fénykorában így nevezték a Statisztikát – vezetője nélkül valószínűleg sohasem lett volna az, amivé vált, a sportág hazai és európai fellegvára. A fantasztikus sikerek otthonát, a Marczibányi téri csarnokot már évekkel ezelőtt Ormai Lászlóról nevezték el, halálának első évfordulójától pedig a bejárat melletti emléktábla is hirdeti dicsőségét.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58