Párizs 2024: Balatonfüredről indították útnak a két magyar vitorlázóolimpikont

Vágólapra másolva!
2024.07.14. 20:09
Érdi Mária (Fotó: Imago Images, archív)
Balatonfüredről, a Kékszalag Port kikötőből indították útnak a két magyar vitorlázó olimpikont, Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt vasárnap több utánpótlás korú versenyző és számos érdeklődő társaságában.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlásszövetség elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik a felkészülés idejében segítették a versenyzőket. Hangsúlyozva, hogy nem szeretne túlzott elvárásokat tenni az egyébként az élmezőnybe tartozó magyar olimpikonokra, a közmédiának úgy nyilatkozott: pontszerző helyekkel elégedett lenne.

Kiemelte: mindkét magyar vitorlázó nagyon motivált, a kvótákat rögtön az első alkalommal megszerezték.

A marseille-i ötkarikás helyszínt Haranghy Csaba nem tipikus pályának nevezte, amely a franciákon kívül mindenkinek pont annyira ismeretlen lesz, mint a magyaroknak, akik viszont a többieknél nehezebben jönnek zavarba a rosszabb körülményektől.

Berecz Zsombor szövetségi kapitány, aki a dél-afrikai Ian Ainslie-vel együtt irányítja a magyar csapatot, úgy vélekedett: feküdni fognak a marseille-i vizek a két magyarnak, ugyanis ottani edzőtáborokban és versenyeken már bizonyítottak, majdnem minden szélben képesek jól teljesíteni. Hozzátette: semmi nyomást nem helyez a versenyzőkre, élvezzék a vitorlázást, és tudásuk legjavát hozzák ki magukból. Ehhez igyekeztek a vasárnapi rendezvénnyel erőt adni a Marseille-ből online bejelentkező Érdi Máriának és a helyszínen jelen levő Vadnai Jonatánnak, mert habár egyszemélyes hajóban vitorláznak, lássák és tudják, hogy lélekben sokan ott lesznek velük.

A versenyzőkkel való rövid beszélgetés során kicsi, de összetartó csapatként jellemezte a magyarokat Érdi Mária, aki Rio de Janeiro és Tokió után már a harmadik olimpiájára készül, míg Vadnai Jonatán számára az első ötkarikás játék lesz a párizsi.

Saját erényeik közül Vadnai Jonatán a maximalizmust, míg Érdi Mária azt emelte ki, hogy bármilyen akadály jöhet, nem adja fel.

Mindketten egyetértettek abban, hogy az olimpia a sportág csúcsa, amelyen nagy lehetőség részt venni. Hangsúlyozták: az egész országot és a magyar vitorlás társadalmat is képviselik majd az olimpián.

A rendezvény végén az utánpótlás versenyzők jókívánságaikat tolmácsolták az olimpikonok felé, és egy hangos „Hajrá, magyarok!” kiáltással búcsúztak el a két Párizsba induló vitorlázótól.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Érdi Mária nem tartja kizártnak, hogy az olimpia után is folytatja

Egyéb egyéni
2026.01.19. 21:08

Vitorlázás: Vadnai Jonatán győzelemmel zárta az edzőtábort

Egyéb egyéni
2026.01.16. 12:05

Érdi Mária újra a régi, bronz- és ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:46

A vitorlázó Érdi Mária ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.08. 12:13

Szabó Roni Oszkár és Pais-Hank Olivér 2032-ben már éremért akar küzdeni Brisbane-ben

Egyéb egyéni
2026.01.03. 17:57

Sydney-Hobart: óvás után először van női győztes összetettben

Egyéb egyéni
2025.12.31. 14:07

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
2025.12.28. 10:11

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
2025.12.27. 08:52
Ezek is érdekelhetik