Kabos Endre bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.08.22. 18:15
Kabos Endre (Fotó: hunfencing.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok Kabos Endrét beválasztották a vívó Hírességek Csarnokába.

 

A hazai vívószövetség honlapjának beszámolója szerint az elnökség javasolta a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) számára Kabos Endre felvételét a Hírességének Csarnokába, és a FIE végrehajtó bizottsága megszavazta jelölését.

Kabos Endre kardban az 1932-es Los Angeles-i ötkarikás játékokon csapatban arany-, egyéniben bronzérmet nyert, míg négy évvel később Berlinben egyéniben és csapatban is győzedelmeskedni tudott az olimpián. Emellett korának legnagyobbja volt, kétszeres egyéni és négyszeres csapat világ- és Európa-bajnoknak vallhatta magát – a két világháború között egyesített címért versenyeztek.

Az UTE vívója a legendás Italo Santelli mester tanítványa volt, s a hatalmas honi rivalizálás legjobbjává nőtte ki magát az 1930-as években. A második világháborúban zsidó származása miatt bujkálni kényszerült. Halálával kapcsolatosan több verzió is fennáll, de annyi bizonyos, hogy 38 esztendősen, 1944 novemberében a Margit híd felrobbantásakor a helyszínen tartózkodott, így vesztette életét.

A döntés értelmében már 17 magyar tagja van a vívó Hírességek Csarnokának: Bay Béla, Dömölky Lídia, Elek Ilona, Fenyvesi Csaba, Gedővári Imre, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kamuti Jenő, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kulcsár Győző, Nagy Tímea, Pézsa Tibor, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Szabó Bence, Szilágyi Áron.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56