Sakk: Rapport kikapott Jeszipenkótól Rosztovban

2025.02.22. 21:32
Rapport Richárd (Fotó: FIDE)
Rapport Richárd, az első számú magyar sakkozó alulmaradt azon a páros mérkőzésen, amelyet az elmúlt bő egy hétben vívott Andrej Jeszipenko orosz nemzetközi nagymesterrel a Don melletti Rosztovban.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség szombat esti beszámolója szerint a felek előbb hat klasszikus partit váltottak, amely döntetlennel zárult, majd 20 mérkőzést játszottak a villámsakk szabályai szerint, ez utóbbi párharcot 13–7-re Jeszipenko nyerte meg.

A nemzetközi szövetség (FIDE) aktuális világranglistáján a 28 éves Rapport a 26., a 22 esztendős Jeszipenko pedig a 34. helyet foglalja el.

A múlt csütörtökön elrajtolt páros csata előtt Rapport a TASZSZ-nak elmondta, hogy régóta baráti viszonyt ápol az orosz nagymesterrel, akit nagyon erős játékosnak tart. Emellett szereti a hosszú páros mérkőzéseket, amilyeneket elmondása szerint „ma már szinte sohasem szerveznek”, ezért is fogadta el a meghívást.

A regionális sakkszövetség ügyvezető igazgatója, Andrej Grivcov előzetesen azt mondta, hogy a világ legjobbjai közé tartozó Rapport Richárdot hosszú hónapokig tartó tárgyalások után sikerült meghívniuk a rosztovi eseményre.

 

Legfrissebb hírek

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
14 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
18 órája

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
2026.09.25. 19:01

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24