Hétvégén jön a 15. Balaton Szupermaraton

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 14:45
Kocsis Árpád (Fotó: Koncz Márton)
Csütörtökön rajtol a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő futóeseménye, a 196 kilométeres Balaton Szupermaraton. A vasárnapig tartó eseményre, amelyen futók, kísérők és szervezők 2000 fős karavánja járja körbe a tavat, 417 hazai településről és húsz külföldi országból érkeztek nevezések.

A szervezők tájékoztatása szerint idén 250 futó vállalkozott arra, hogy egyben teljesíti a távot, köztük nyolcan olyanok, akik már az első Balaton Szupermaratonon is célba értek, és most a 15. teljesítésükre készülnek. A különböző távok mezőnye csütörtökön Siófok és Fonyód között (48.45 km), pénteken Fonyód és Szigliget (53.2 km), szombaton Badacsony és Balatonfüred (43.6 km), vasárnap pedig Balatonfüred és Siófok (51.2 km) között halad majd. 

„A Balaton Szupermaraton a mozgás tavaszköszöntő ünnepe, egy legendás verseny, amely mindenkinek megadja az esélyt, hogy egy csodálatos környezetben, a Balaton partján fusson fantasztikus hangulatban. Aki szereti a futást, a mozgást, ezt egyszer mindenképpen ki kell próbálja, de előre szólók, a többezer visszatérő résztvevő bizonyítja, hogy a BSZM függőséget okoz, aki egyszer részt vesz rajta, utána mindig visszavágyik” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az egyénileg teljesíthető táv mellett a négynapos futófesztiválon lehetőség van párosban vagy 3-4 fős csapatokban is indulni, így akár napi 15-20 kilométeres szakaszokkal is megkerülhető a Balaton. Azok, akik csak egy-egy napra csatlakoznak a balatoni futóünnephez, az adott napi távot a Maraton+ kategóriában külön is teljesíthetik. A hétvégi futók számára a szervezők a FélBalaton Szupermaratont ajánlják, amely szombaton Badacsonyban indul és vasárnap Siófokon ér véget. Ez a 96 kilométeres szakasz szintén teljesíthető egyéniben, párosban vagy csapatban.

A különböző helyszíneken kiemelt betétszámok is színesítik majd a versenyt: pénteken Keszthelyről rajtol az Öböl Félmaraton mezőnye, amely együtt ér célba a szigligeti vár alatt a többnapos futókkal. Szombaton rendezik a klasszikus MaratonFüredet, amely Badacsonytomajról indul és Balatonfüreden ér véget, vasárnap pedig az esemény zárásaként a Balaton Szupermaraton Befutó 15 kilométeres távja várja az indulókat, akik együtt érkezhetnek célba Siófokon a teljes mezőnnyel.

 

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik