Öttusa: A nők is eljuthatnak a csúcsig a sportban – Gyenesei Leila

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2025.03.08. 17:42
Gyenesei Leila célja, hogy a médiában szerzett tapasztalataival segíthesse az aktív versenyzőket, hogyan válhatnak példaképekké (Fotó: Instagram)
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) női sportvezetői szólaltak meg a nemzetközi nőnap alkalmából a nemi egyenlőség fontosságának témájában, köztük a médiáért felelős elnökségi tag, Gyenesei Leila is.

„A sport a nőké és a lányoké is egyben” – hirdeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A mozgalom keretében a szervezet többféle intézkedéssel igyekszik a felnőtt és az utánpótlássportban is növelni a nők, lányok lehetőségeit. A NOB kvótaelosztásának köszönhetően a 2024-es párizsi olimpia volt az első az ötkarikás játékok történetében, melyen megvalósult a nemi egyenlőség, és összességében szinte teljesen megegyezett a férfiak és a nők száma; emellett az egyes nemzetközi sportági szövetségekkel együttműködve különböző programokkal igyekeznek segíteni, hogy a nők és a lányok sportolási lehetőségeit növelje világszerte.

Az öttusában a 2000-es sydneyi olimpián vezették be a női versenyszámokat, tehát a sportágban 25 évvel ezelőtt valósult meg a nemi egyenlőség versenyzői szinten, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) tavaly novemberi rijádi kongresszusán pedig sportvezetői téren is történt előrelépés, a 21 tagú elnökségbe ugyanis hat nő is bejutott, köztük Gyenesei Leila, aki a média területéért felel. A UIPM női sportvezetőivel készített interjúkat az elmúlt napokban a nemi egyenlőség fontosságának témájában, így Gyeneseivel is.

Biztató látni, ahogy az egész olimpiai mozgalom a teljes egyenlőség elérésére törekszik – kezdte gondolatait Gyenesei Leila a UIPM hivatalos honlapján olvasható interjúban. A napjainkban műsorvezetőként, riporterként is tevékenykedő korábbi sportoló két olimpián versenyzett: mielőtt a 2008-as pekingi nyári olimpián öttusában kvalifikált, 2006-ban, a torinói téli olimpián sífutóként mutatkozott be ötkarikás játékokon. – Ezerkilencszáztizenkettő és ezerkilencszázkilencvenhat között csak férfiaknak rendeztek öttusaversenyeket az olimpián, Sydney lényeges előrelépés volt e tekintetben. Pierre de Coubertin báró eredetileg a férfiasság fokmérőjeként tekintett a modern öttusára, így hosszú utat tettünk meg, míg a nők is kijuthattak az olimpiára.”

A kétszeres váltóvilágbajnok Gyenesei arról is beszélt, sportpályafutása során szerzett tapasztalatait médiaszemélyiségként és sportdiplomataként is tudja hasznosítani. Riporterként a korábbi versenyek során átélteknek köszönhetően jobban át tudja élni, min mennek keresztül a sportolók, sportvezetőként pedig célja, hogy a médiában szerzett tapasztalataival segíthesse az aktív versenyzőket, hogyan válhatnak példaképekké. „Szeretném kiemelni, hogy manapság már a nőknek is van lehetőségük karriert építeni a sportdiplomácia, sportvezetés területén. Ugyanakkor továbbra jóval több férfi kap szerepet az egyes sportszervezetek döntéshozó testületében – mondta, majd hozzátette, hazánkban és világszinten is úgy látja, összességében a fiúknak még mindig vonzóbb a sportkarrier, mint a lányoknak, ami kihívást jelent az egyenlőség megteremtésében. – További jelentős eltérést mutatnak a fizetések, ugyanis még kétezerhuszonötben sincs nő a legjobban fizetett sportolók között” – fogalmazott.

Az olyan bajnokok, mint Gulyás Michelle vagy Élodie Clouvel remek példával járnak elöl, hogy a versenysport a lányoknak is igazán vonzó és elérhető lehet. A sikertörténeteik bizonyítják, hogy a megfelelő támogatási rendszernek és a változó kultúrának köszönhetően a nők is eljuthatnak a csúcsig a sportban” – mondta Gyenesei Leila.

 

Legfrissebb hírek

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30

„Sosem mentem a feladatok után, felkértek rá” – Pécsi Gábor 80 éves

Egyéb egyéni
2026.08.28. 07:40

Öttusa-vb: mindhárom magyar női versenyző ott van az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.08.27. 14:43