Vitorlázás: Érdi Mária újra világbajnok szeretne lenni, és megcélozza az olimpiai aranyérmet

2025.03.05. 17:43
Érdi Mária (Fotó: Getty Images)
A vitorlázó Érdi Mária sérüléséből felépülve megkezdte felkészülését, és célja, hogy ismét világbajnok legyen, Los Angelesben pedig olimpiai aranyérmet nyerjen.

Az ILCA 6 – korábban Laser Radial – osztályban vb- és Eb-aranyérmes sportoló öthetes edzőtáborozáson van túl, ahol elsősorban a fizikai felkészülés volt a középpontban, a technikára egyelőre még nem annyira fókuszált, így meglátása szerint a csúcsformájához képest hatvan százalékos állapotban van.

„Úgy tudtam már vitorlázni, hogy nem az volt a fő gondolat a fejemben, hogy mi van a derekammal, meg hogyan tartom a testemet” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy nagyon élvezte a vitorlázást, és „látja a fényt az alagút végén”.

Érdi Mária esélyesként utazott ki a tavalyi olimpiára Marseille-be, de súlyos sérüléssel, porckorongsérvvel versenyzett, s bár így is két futamgyőzelmet aratott, a 14. helyen végzett. A 2023-as év legjobb hazai női sportolója szeptemberben műtéten esett át.

Felidézte, hogy nehéz volt elfogadni az olimpiai eredményt, mert a munkát belefektette a felkészülésbe és egy hónappal a játékok előtt úgy érezte, hogy mindent megtett, készen áll. Csak ezek után derült ki, hogy milyen mértékben súlyosbodott a sérülése.

Elmondása szerint a terveknek megfelelően halad a felépülése, de egy kicsi félelem van benne. Hamarosan Palma de Mallorcára utazik újabb edzőtáborozásra, majd április elején részt vesz a palmai világkupán, ugyanakkor azon valószínűleg nem fog minden futamot végig vitorlázni. Ott és a további nemzetközi edzőtáborokban igyekszik felmérni, hol tart a versenytársakhoz képest, aztán következik májusban az év fő versenye, a kínai világbajnokság.

„Ha fizikailag sikerül felépülnöm, akkor nem látom annak az akadályát, hogy újra világbajnok legyek és megcélozzam az aranyérmet Los Angelesben” – jelentette ki az MVM SE 27 éves vitorlázója, többek között azzal támasztva ezt alá, hogy a tapasztalata nem veszett el.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Szeretnék még többet tanulni magamról is

Egyéb egyéni
2026.08.07. 11:25

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Újraélesztést tanulhattak az érdeklődők a Kékszalag Fesztiválon

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:50

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Nyolc másodpercük maradt – befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:19

Az RSM tökéletes hajrával megnyerte az 58. Kékszalagot

Egyéb egyéni
2026.07.30. 22:40

Múlt, jelen, jövő egyszerre a Balatonon – indul a Kékszalag!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 22:19

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 14:49