Gyulay Zsolt: A hagyományos sportágakban nem befolyásolják a kvótaszerzési esélyeket a változások

Vágólapra másolva!
2025.04.15. 13:50
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Árvai Károly, archív)
A magyar szempontból fontos sportágakban várhatóan nem szenvednek majd hátrányt a hazai sportolók a kvótaszerzést illetően – véli Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Los Angeles-i játékok múlt héten nyilvánosságra hozott részvételi létszámainak és programjának ismeretében.

Az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában kedden többek között arról beszélt, hogy a hagyományos sportágakban nem növekedtek a kvótaszámok, a 10 500 fős létszám a cél, ugyanakkor a rendező által beépített öt újban – baseball/softball, krikett, zászlós futball, azaz flag football, lacrosse és fallabda – további 698 kvóta talál gazdára.

„Mindig mondják, hogy ezt a 10 500-at nem lépjük túl, de szemmel láthatóan túllépjük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy azok a sportágak jártak jól, amelyek nagyon jól taktikáztak.

Kiemelte, hogy az alapprogramot tekintve most először lesz több női induló, mint férfi: 5333 az 5167-tel szemben.

A 2028-as játékokon 351 éremosztó versenyszámot rendeznek, ami 22-vel több, mint a párizsi olimpián volt, és most először minden csapatsportágban legalább annyi női együttes lesz, mint férfi. A vízilabda mezőnye két női válogatottal bővül, így 12 női és 12 férfi gárda ugrik medencébe a játékokon, míg labdarúgásban 16 női együttes lép pályára, a férfiaknál pedig 12.

„Nehéz lesz a csapatsportágakban kijutni” – jelezte a MOB-elnök, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar küldöttségnek, a Team Hungarynek „elképesztően szüksége van a csapatsportágakra”, az összlétszám és a hangulat miatt is.

 

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
6 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
15 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
2026.02.03. 14:51

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik