Kollégánk, Csillag Péter is versenyben az AIPS-médiadíjért

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 22:13
A Nemzeti Sport főmunkatársa, Csillag Péter továbbra is versenyben van az AIPS Sport Media Awards rangos elismeréséért.

Alig több mint egy hónap múlva Marokkó fővárosában, Rabatban kerül sor a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) éves díjkiosztó gálája. Az eseményen szinte minden alkalommal díjazzák a szakma legkiválóbb magyar képviselőit is. Nem volt ez másképp tavaly sem, amikor – többek között – a Nemzeti Sport fiatal fotósa, Koncz Márton is a világ harmadik legjobbja lett a harminc év alattiak kategóriájában a Szerva című képével.

A nemzetközi zsűrinek az idén 2065 beérkezett pályázat közül kellett kiválasztania a 12 kategória legjobbjait. Ez nem könnyű, hiszen a világ minden tájáról, összesen 136 országból érkeztek be a színvonalasabbnál színvonalasabb munkák. A harmadik kör után már csak 38 ország 108 pályaműve maradt versenyben a döntőért, közte lapunk újságíró főmunkatársáé, Csillag Péteré is, akinek A kidobott futballvers (The discarded football poem) című publicisztikája került fel a szűkített listára a legjobb cikkek versenyében.

„Nemcsak az NSZK csapatával szemben elbukott labdarúgó-világbajnoki döntő hetvenedik évfordulója van ebben a hónapban, hanem a magyar futballirodalom legsúlyosabb, húsba vágó versének születéséé is – olvasható Csillag Péter 2024. július 12-én megjelent publicisztikájában. – Szabó Lőrinc három héttel a berni döntőt követően, Igalon kezdett bele a Vereség után című költeménybe, és három részre tagolt, hosszú művét augusztus 12-én fejezte be Ábrahámhegyen. Azaz csak hitte, hogy kész az alkotás. A cenzúra útvesztőibe kanyarodva hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy az általa kereknek gondolt szerzemény nem felel meg a publikálás politikai elvárásainak, következésképpen eredeti formájában nem kerülhet a nagyközönség elé.”

Minden más foci
2024.07.12. 23:22

A kidobott futballvers – Csillag Péter publicisztikája

ALAPVONAL. A helsinki olimpia, a londoni 6:3, a budapesti 7:1 – rózsaszín fátylat vontak a koromsötét magyar valóság köré.

A zsűri a szavazás negyedik szakaszában kiválasztja az egyes kategóriák dobogós jelöltjeit. Ezt követően pedig jön a végső voksolás, amire egy nappal a május 13-i, rabati gála előtt kerül majd sor – itt dől el, hogy mely pályaművek lesznek a legjobbak.

Az AIPS Sport Media Awards-gálára első ízben kerül sor Afrikában. Az ünnepséget 2019-ben Lausanne-ban, 2020-ban Budapesten, 2021-ben Vigevanóban, 2022-ben Dohában, 2023-ban Szöulban, 2024-ben pedig Santa Susannában rendezték.

Kollégánk, Csillag Péter mellett a magyar pályázók közül szintén a szűkített listára került, így megvan az esélye a győzelemre Somogyi Zsófiának (Nemzeti Sportrádió), Tóth Bálintnak (MTVA – M4 Sport), Kéri András Dánielnek (Sport Tv), Balogh Dávidnak (Getty Images), Derencsényi Istvánnak (Magyar Úszószövetség), Mónus Mártonnak (Reuters), Szaniszló Róbertnek (NurPhoto Agency), Jani Martinnak (szabadúszó) és Szilágyi Annának (EPA Images) is.

Legfrissebb hírek

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.02.01. 23:23

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Vendégjog, rókák, gólyák – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2026.01.31. 23:51

Immár hivatalos: Csisztu Zsuzsa az AIPS elnökjelöltjei között

Egyéb egyéni
2026.01.31. 23:11

Szó sem lehet bojkottról – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
2026.01.30. 23:49

A légtér áldozatai – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.01.29. 23:51

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29
Ezek is érdekelhetik