Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Vágólapra másolva!
2025.04.07. 12:05
Schmidt Ádám (Fotó: Facebook, archív)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint az orosz és a fehérorosz sportolók a 2028-as Los Angeles-i olimpián már részt vehetnek majd azután, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése Kirsty Coventryt választotta a szervezet következő elnökének.

Az államtitkár a Nemzeti Sportrádió hétfői műsorában arról beszélt, hogy a 41 éves zimbabwei sportvezető NOB-elnökké választása nem meglepetés, mert a négy legesélyesebbnek tartott jelölt közé tartozott. Coventry személye ugyanakkor több szempontból újdonság a NOB történetében, mert a legfiatalabb, az első afrikai, s egyben az első női elnöke lesz a szervezetnek.

„A magyar álláspont az orosz és a fehérorosz sportolók ügyében 2022 márciusa óta ugyanaz, és mi ezt is képviseljük a sportpolitikában, illetve a sportdiplomáciában. Nagyon rossz szankció, hogy a sportolókat büntetjük. Egyrészt Magyarország volt már kárvallottja olyan olimpiáknak, amelyekről el voltak tiltva bizonyos régiók sportolói, másrészt kifejezetten nem látjuk etikusnak és a sport szellemiségével összhangba hozhatónak, ha olyan embereket, akiknek az egész életük a nagy nemzetközi sportversenyekre való felkészüléssel telt, tőlük teljesen független körülmények miatt azzal büntetnek” – fogalmazott Schmidt Ádám arra reagálva, hogy Coventry azt nyilatkozta, engedné a háborús konfliktusban álló országok sportolóit versenyezni.

„Los Angelesben szerintem ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is. Mi az első pillanattól ezen az állásponton voltunk, és minden olyan hazai rendezésű nemzetközi sportesemény kapcsán engedtük is őket versenyezni, amelyen erre lehetőség volt” – jelentette ki Schmidt Ádám.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarország a sportlétesítmények szempontjából az elmúlt 15 évben sokat lépett előre, és ha a tatai edzőtábor felújítása lezajlik, akkor a hazai sportinfrastruktúra-hálózat mindent meg tud adni a legmagasabb szintű felkészüléshez. A sportolókat megillető állami jutalmakkal és járadékokkal kapcsolatban Schmidt Ádám emlékeztetett rá, tavaly októberben érezte úgy, hogy eljött a pillanat ennek a felülvizsgálatára.

„Bevontam a köztestületi vezetőket, akik a saját elnökségükkel egyeztettek és kialakult ebből a köztestületi álláspont. Ezt elküldték nekünk februárban, most pedig ütköztettük a nézőpontjainkat. Ennek lett is eredménye, de ez azért nem publikus még, mert törvényt és különböző jogszabályokat is módosítani kell annak érdekében, hogy részletes tájékoztatást tudjunk adni” – számolt be a részletekről. 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
2025.09.08. 13:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16
Ezek is érdekelhetik