Sportlövő vk: Péni István újabb bronzérme Limában

2025.04.20. 09:24
null
Péni István bronzérmet szerzett Peruban (Fotó: Árvai Károly, archív)
Péni István 229,8 körrel a harmadik helyen végzett a 10 méter légpuska versenyszámban a Limában zajló sportlövő világkupaversenyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az aranyérmet a kínai Seng Li-hao szerezte meg 252,4 körrel - az alapversenyben 635 kört lőtt és az élen végzett -, míg az ezüstérem a 252,3 körrel záró indiai Babuta Arjun nyakába került.

Péni István az alapversenyben 631,1 kört ért el, ezzel hatodikként kvalifikálta magát a nyolcas döntőbe, amelyben rajta kívül két-két norvég és indiai, valamint egy-egy amerikai, svéd és kínai versenyző szerepelt. A magyar sportoló a fináléban az első öt lövés után 53,1 körrel az élen állt, majd a tizedik lövést követően 105,6 körrel a második pozícióba került. Ekkor a norvég Hegg Jon-Hermann vette át a vezetést egyetlen tizeddel, aki a 12. lövés után is tartotta első helyét. Péni Istvánt a 14. lövést követően az indiai Babuta Arjun is megelőzte, sőt, a 16. lövés után visszacsúszott a negyedik helyre. A folytatás hihetetlen izgalmakat hozott: miközben a magyar sportlövő 10,5-öt és 10,3-at ért el, a norvég egyik lövése 9,2 kör lett, és ezzel ki is szállt az érmekért folytatott versenyből. Péni István a végén befogni már nem tudta kínai és indiai ellenfelét, ugyanakkor megtartotta dobogós pozícióját.

A perui vk-versenyen Péni István egyedüliként képviselte a magyar színeket, s két bronzéremmel zárt, miután korábban az 50 méteres három testhelyzetű, ötkarikás számban is harmadik lett.

 

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Sportlövő Masped-kupa: két magyar érem is összejött fekvő puskában

Egyéb egyéni
2026.09.18. 13:32

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08