Több mint 28 ezer futó áll rajthoz a 19. Ultrabalatonon

Vágólapra másolva!
2025.04.23. 18:02
null
Fotó: NN Ultrabalaton/Fb
Több mint 28 ezer csapattag, egyéni induló futó és kerékpáros kísérő áll rajthoz hétvégén a 19. NN Ultrabalatonon.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a nevezés megnyitása után kevesebb mint három perc alatt betelt a teljes létszám. A futók egyéniben, illetve kétfős váltóban vagy akár 13 fős csapatokban is teljesíthetik a 211 kilométeres távot Balatonfüredről indulva.

Az idei év újdonsága a rendhagyó, dupla körös – tehát 422 kilométeres – futás, és a kibővült, összesen 18 millió forinttal támogatott jótékonysági program. Előbbiben hat tapasztalt magyar ultrafutó áll rajthoz.

Az esemény miatt a Balaton körüli közlekedésben torlódásokra lehet számítani, különösen a váltópontok környékén. Kulcsár Róbert versenyigazgató azt kérte a Balaton környékén élőktől és az ott közlekedőktől, hogy kellő türelemmel és odafigyeléssel segítsék az eseményt. A futók a kerékpárutakat használják, de a kísérők jelentős jelenlétére is számítani lehet.

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik