Vitorlázás: Vadnai Jonatán nyolcadik lett a Francia Olimpiai Héten

2025.04.27. 13:16
null
Fotó: Getty Images
A vitorlázó Vadnai Jonatán a nyolcadik helyen végzett az ILCA 7 hajóosztályban a Francia Olimpiai Héten Hyeres-ben.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint egész héten szélsőséges volt az időjárás a dél-franciaországi Hyeres-ben, ahol hagyományosan az összes olimpiai osztály számára rendezték meg az idei Grand Slam-sorozat második fordulóját.

Az olimpiai negyedik Vadnai tavaly és tavalyelőtt is a tizedik helyen végzett ugyanezen a versenyen, azaz az idén két pozíciót sikerült előrelépnie a rangos, 112 hajót felvonultató mezőnyben.

„Éremért jöttem ide, tapasztalatokkal térek haza. Egész héten nem éreztem csúcsformában magamat. Ilyen az élsport, nem lehet mindig maximálisan teljesíteni. Bosszantott is ez az egész, úgy érzem, sokkal több volt bennem” – nyilatkozta a Balatonfüredi Yacht Club sportolója.

Vadnai és Érdi Mária idei fő versenye a május 10-én kezdődő ILCA-világbajnokság lesz a kínai Csingtaóban.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: óriási siker, magyar világbajnoki cím és bronzérem az L30-as vb-n!

Egyéb egyéni
2026.09.16. 23:22

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.10. 17:23

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45