András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

SZ. M.SZ. M.
2025.06.17. 22:07
null
András Csaba egy győzelmet szerzett a ljubljanai selejtezőben (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat ljubljanai versenyén szereplő magyar asztaliteniszező, András Csaba a selejtező első fordulóját sikerrel vette, a második körben azonban négy játszmában kikapott a jóval előrébb rangsorolt kínai Hszü Haj-tungtól.

Az elmúlt időszakban András Csaba többnyire a WTT-sorozat feeder versenyein szerepelt, ezúttal viszont a jóval magasabban jegyzett star contender besorolású tornán állt asztalhoz Ljubljanában. A férfi egyes mezőnyének erősségét jól jelzi, hogy leszámítva a hazaiaknak fenntartott pozíciókat, a világranglista-77. hellyel lehetett selejtező nélkül a főtáblára kerülni, így a 121. helyen jegyzett 22 éves magyar játékos kvalifikációra kényszerült. Már az első kör sem ígérkezett egyszerűnek, a máltai Amirreza Abbasi (115.) kemény diónak tűnt, s a mérkőzés ennek megfelelően alakult: Abbasi 2:0-ra elhúzott, majd miután András kiegyenlített, az ötödik szettben 10:6-nál a máltainak négy meccslabdája volt, de nem tudott élni a lehetőséggel, így a végén a fiatal magyar asztaliteniszező örülhetett.

A második fordulóban még nagyobb kihívás várt András Csabára, a selejtezőben hatodiknak rangsorolt kínai Hszü Haj-tung (78.) várt rá. A sportág íratlan törvényszerűségei alapján az esetek többségében nem jelent jót, ha az asztal túloldalán az ázsiai nagyhatalmat képviselő játékos áll, de tegyük gyorsan hozzá, András nem az a megszeppenős fajta, amit bizonyít, hogy győzött ő már Kínából érkező asztaliteniszezővel szemben. Lehet, hogy erről Hszü Haj-tung nem értesült, így az első játszmában sikerült meglepni az ázsiait, a folytatás azonban egyértelműen az övé volt, s végül 3:1-re legyőzte András Csabát.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, LJUBLJANA
Férfi egyes, selejtező, 1. forduló
András Csaba–Abbasi (máltai) 3:2 (–9, –13, 8, 8, 11)
2. forduló
Hszü Haj-tung (kínai)–András 3:1 (–8, 3, 4, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
22 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46