Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.06.11. 18:59
Boczkó Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya volt Keszi Dóra vendége a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában; a beszélgetésben az olimpia utáni változások, a fiatalítás és a közelgő Európa-bajnokság is szóba került.
Boczkó Gábor (Fotó: Kovács Péter)

A szakvezető szerint a szezon során több fiatal versenyzőt kipróbáltak a különböző fegyvernemekben, többek között női párbajtőrben is, amely felérhet majd akár olyan magasságokba is, mint a férficsapat.

„A férfi párbajtőr Tokió után a tizenkettedik helyről indult el, és lett olimpiai bajnok. Fel lehet érni a csúcsra szisztematikus építkezéssel, de évről évre javulni kell – fogalmazott Boczkó Gábor. Az Európa-bajnokság is beleszámít zónaversenyként a világranglistán, és ezeket a pontokat meg kell védeni. Ha hátrébb végzünk, mint a második hely, akkor az nekünk mínuszos verseny lesz, úgyhogy ezért is fontos, hogy jól szerepeljünk.”

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

 

 

Legfrissebb hírek

95 éves lett Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó

Egyéb egyéni
2026.06.24. 16:06

Kenéz György: Megérkeztünk Montrealba, Horkai Gyuri pedig gratulált, hogy megnyertük az olimpiát

Vízilabda
2026.06.23. 18:38

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35

Ezüstérmes lett a női párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.06.21. 20:46

Vívó Eb: ötödik a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:46

Vívó Eb: aranyéremért vív a női párbajtőrcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.21. 15:26

Vívó Eb: nem jutott négy közé a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 14:26

Vívó Eb: elődöntőt vív női párbajtőrcsapatunk

Egyéb egyéni
2026.06.21. 13:27
Ezek is érdekelhetik