Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

2025.08.14. 19:10
null
Fotó: Dömötör Csaba
Öt női és öt férfi versenyző, Guzi Blanka, Bauer Blanka, Mészáros Emma, Eszes Noémi és Erdős Rita, illetve Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs, Tamás Botond és Bőhm Csaba képviseli a magyar színeket az augusztus 26. és 30. közötti, kaunasi öttusa-világbajnokságon.

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnökségének csütörtök délutáni döntéséről Belák János, a felnőtt- és utánpótlás válogatottért felelős sportszakmai vezető tájékoztatta az MTI-t.

„A lehető legerősebb csapattal, alapjában a madridi Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt versenyzőkkel veszünk részt a világbajnokságon” – mondta a kapitány, majd hozzátette, hogy a június végén edzésen kézsérülést szenvedett, majd megoperált Gulyás Michelle edz, készül, de az UTE olimpiai bajnoka és a felkészítő stáb közösen úgy döntött, hogy nem vesz részt a litvániai vb-n.

Belák azt is elmondta, mivel az egyéni selejtezőből országonként négyen-négyen juthatnak az elődöntőbe, a magyar versenyzők közül – amennyiben valamennyien kiharcolják a továbbjutást –, előnyt élveznek azok, akik az Európa-bajnokságon vagy a világkupa-sorozatban érmet szereztek. A nőknél így automatikusan továbbjuthat az Eb-bronzérmes Bauer Blanka és a világkupa-döntőben bronzérmes, tavaly vb-ezüstérmes Guzi Blanka, a többiek között továbbjutás elérése esetén a pontszám dönt. A férfiaknál az Eb-ezüstérmes Koleszár Mihály élvez előnyt a továbbjutáshoz szükséges helyezési szám elérésekor.

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30