Öttusa: Koleszár Mihály betegség miatt visszalépett a kaunasi világbajnokságtól

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
• Kaunas
Vágólapra másolva!
2025.08.26. 09:52
null
Koleszár Mihály megbetegedett (Fotó: Kovács Péter)
A Csepel SC egyéniben Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázója, Koleszár Mihály betegség miatt nem tudott elindulni a keddi selejtezőben a kaunasi világbajnokságon.

Rossz hírrel indult az első nap a magyar válogatott szempontjából a kaunasi világbajnokságon: Koleszár Mihály betegség miatt nem tudott kiállni a selejtezőre kedden, így a Csepel SC-t erősítő 23 éves sportolónak azelőtt véget ért a világverseny, hogy elkezdődhetett volna. Lapunk információi szerint a litván fővárosba vasárnap megérkező Koleszár az utazás napján még nem tapasztalt rossz közérzetet, a hétfői edzésnapon azonban már nem jelent meg a Zalgirio Arenában, a továbbiakban pedig nem javult eleget az állapota, emiatt a magyar csapat a keddi selejtező kezdete előtt a visszaléptetése mellett döntött.

A szabályok egy nemzetből legfeljebb nyolc-nyolc versenyző indulását teszik lehetővé nemenként a vébén, akik közül legfeljebb négyen-négyen juthatnak tovább az elődöntőbe. A Magyar Öttusaszövetség előzetes döntése értelmében éppen a júliusi madridi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző Koleszár lett volna kiemelt az eredetileg öttagú magyar férficsapatból, aki mindenképpen továbbjut, ha csoportjában az első 12 hely valamelyikén végez, honfitársai helyezésétől függetlenül. Férfi versenyzőink közül így négyen küzdenek a továbbjutásért: Bőhm Csaba, Gáll András, Szép Balázs és Tamás Botond.

Koleszár Mihály kivételes idényt tudhat maga mögött 2025-ben: a február végi kairói és az április végi budapesti világkupaversenyen is második lett, májusban megvédte magyar bajnoki címét, a már említett Eb-ezüstje mellett pedig aranyéremmel is gazdagodott Madridban – Guzi Blankával vegyes váltóban diadalmaskodtak.

A 95 indulóból álló férfimezőnyt három selejtezős csoportra bontották, alapesetben az első 12 helyezettek elődöntősök. A mieink közül az A-csoportban Bőhm Csaba és Tamás Botond kapott helyet, Koleszár Gáll András mellől esett ki a B-csoportból, a C jelűben Szép Balázs versenyez.

 

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik