Öttusa-vb: A selejtező előtti állapotomhoz képest csodának tartom az elődöntőt – Gáll András

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
• Kaunas
Vágólapra másolva!
2025.08.27. 16:12
null
Fotó: Török Attila, archív
Gáll András óriási futással, a kombinált számban 44 másodperces hátrányt ledolgozva jutott be az elődöntőbe a kaunasi világbajnokságon – mint elmondta, a selejtezőt megelőző öt napban betegség miatt nagyrészt az ágyat nyomta, és azt hitte, minden felkészülése kárba vész.

Nem alakult jól a napja a laser runig Gáll Andrásnak kedden, a kaunasi világbajnokság férfiselejtezőjében. Az U24-es Európa-bajnok nem százszázalékos állapotban állt rajthoz, de mint utóbb fogalmazott: talán a mate tea megtette valamelyest a hatását.

„Valóban nem vagyok teljesen egészséges, de nem takarózom ezzel – mondta Gáll András lapunknak a selejtezőt követően. – Ám a selejtező előtti utolsó öt napban azt hittem, minden felkészülés kárba vész, nagyrészt az ágyat nyomtam, borzasztóan éreztem magam. A selejtezőt megelőző nap után úgy voltam, ha a verseny reggelén legalább közepes állapotban leszek, elindulok, legfeljebb kiállok, ha romlik a helyzet, de erre nem volt szükség.”

A selejtező B-csoportjában szereplő Gállnak maradt idő az akadálypályában, 34.62-vel 19. lett, és bár 2:08.10-es úszóidejével nyolcadik lett a számban, a mínusz nyolcas körvívás (11–19) nem segítette az előrehaladását. Mint elmondta, egy büntetés is hátráltatta. „OCR-ben rengeteg másodpercet hagytam ott, nem úsztam meg a legjobbamat, a vívás pedig egyenesen katasztrofálisan alakult. Tízpontos büntetést kaptam, mert hibás volt a pengém, az asszók során pedig szerintem néhány ítélet nem nekem kedvezett – dekoncentrált voltam ebben a szituációban, amilyen hibát lehetett, azt elkövettem” – ecsetelte.

A kombinált számban 23. helyről indult, a 44 másodperc hátrány az utolsó továbbjutó helytől masszívnak tűnt, de a 22 éves öttusázó korábban már nemegyszer nyújtott kiemelkedőt a záró számban, és ez ezúttal is így volt, a remek lövősorozatainak is köszönhetően egyre jött előre, és végül befutott az alapesetben utolsónak számító bejutó helyen, 12.-ként. „Előzetesen úgy voltam, óriási szerencsével juthatok csak tovább, de végül a tizenkettedik helyre éppen beértem, egy másodperccel előztem meg a török ellenfelemet. Azzal is számoltam, hogy akár tizennegyedikként, tizenötödikként is sikerülhet az elődöntő, mert egy országból csak négyen juthatnak be az elődöntőbe, de így volt biztos a helyzetem (például a héttagú egyiptomi csapatból hatan is kiharcolták volna a helyezésükkel az elődöntőt, de csak négyen folytathatták közülük, így végül a Gáll mögött célba érő Bugra Ünal is továbbjutott, pedig alapesetben az első búcsúzó lett volna a csoportból – a szerk.). Nagyon-nagyon jól sikerült a lövészetem, szerintem életem egyik legjobbját produkáltam, négy vagy öt hibát ejtettem csak. A futás közben éreztem a levertséget, de ahhoz képest, milyen állapotban voltam előző nap, csodának tartom, hogy összejött az elődöntő. Mindent beleadtam” – részletezte Gáll András.

Szerdán a női selejtezőket tartják meg, a magyaroktól Bauer Blanka, Eszes Noémi, Erdős Rita, Guzi Blanka és Mészáros Emma részvételével, valamint a férfi elődöntősök körvívását Gáll mellett Bőhm Csabával és Szép Balázzsal a kaunasi világbajnokságon.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik