Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Vágólapra másolva!
2025.09.11. 12:43
null
Rapport Richárd is tagja az Eb-keretnek (Fotó: Getty Images)
Egy kivétellel a tavalyi budapesti sakkolimpián szerepelt magyar férficsapat indul az idei Európa-bajnokságon, amelyet október 5. és 14. között rendeznek meg a grúziai Batumiban.

A hazai sportági szövetség honlapján megjelent hír szerint csupa nemzetközi nagymester, Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin, az oroszból honosított Szjugirov Szanan, valamint a Berkes Ferencet váltó Bánusz Tamás alkotja az együttest.

Egy csere történt, és mondhatom, roppant nehéz döntés volt – mondta a változtatásról Balogh Csaba, az áprilisban hivatalba lépett férfi szövetségi kapitány az MTI-nek. – Berkes Ferenc, Kozák Ádám, Kántor Gergely és Bánusz Tamás között kellett határozni, sok szempontot figyelembe vettem, s úgy éreztem, hogy most Tamással lesz a legerősebb a csapat.

Szjugirovnál gondolkodtam még, ő kérdéses volt, de azért erősebb játékosnak tartom a többieknél, s úgy vélem, ez az ötös most a legjobb összeállításunk, amelyet asztalhoz tudunk ültetni” – hangsúlyozta. Az Eb-szerepléssel kapcsolatos várakozásokat érintve Balogh Csaba úgy vélte, hogy nehéz jósolni. „Az esélyekről pedig még annyit, hogy az első csapat sem erősebb nálunk, de a tizedik sem gyengébb...” – nyilatkozott Balogh Csaba.

A női Eb-csapatban a legnagyobb hiányzó a vietnámi származású, de évtizedek óta magyar színekben sakkozó Hoang Thanh Trang, aki már korábban jelezte, hogy neki a budapesti olimpia volt az utolsó versenye. Így újoncot avat a válogatott a régóta Magyarországon élő, itt is tanuló Davaademberel Nomin-Erdene nemzetközi mester személyében, aki Mongólia játékosaként ifjúsági világbajnokságot nyert, s korosztályos Ázsia-bajnok is volt.

Az Eb-csapatok összeállítása

FÉRFIAK: Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin, Szjugirov Szanan, Bánusz Tamás

NŐK: Gaál Zsóka, Davaademberel Nomin-Erdene, Papp Petra, Terbe Julianna, Karácsonyi Kata

 

Legfrissebb hírek

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Irka-firka, avagy szójátékok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.01.27. 23:51

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Sakk: Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás az U20-as bajnok

Utánpótlássport
2026.01.12. 16:00

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.01.12. 09:13

Sakk: a FIDE is méltatja a Karácsonyi testvérek csúcsszimultánját

Egyéb egyéni
2026.01.06. 13:36

Sakk: a vb-részvétel is tét az U20-as országos bajnokságon

Utánpótlássport
2026.01.05. 09:03

Rapport egy helyet rontott, Lékó és Gledura maradt előző pozíciójában, Gaál javított a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2026.01.01. 15:11
Ezek is érdekelhetik