Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 09:42
null
A néhány hónapja hazatérő Bujdosó Imre (középen) feladatai közé tartozik az is, hogy kicsit összerázza a vívószakosztályt Törökbálinton (Fotók: Kovács Péter)
Huszonhat évig dolgozott Németországban, ám augusztus végén hazaköltözött, s már itthon, Törökbálinton neveli a fiatal kardvívókat a Szöulban a csapattal olimpiai aranyérmes Bujdosó Imre.


– Isten hozta itthon! Ezek szerint mostantól gyakorta látjuk a hazai versenyeken is?      
– Igen, hazaköltöztem, de így is terveztem – válaszolta Bujdosó Imre. Az olimpiai bajnok kardvívó már ott volt a Vasas Pasaréti úti vívótermében a hétvégi korosztályi válogatón. – Többször volt már arról szó, hogy hazatérek, ám anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mondanék, valami mindig közbejött, volt, hogy már mindent megbeszéltünk itthon, mégsem valósult meg az elképzelésem. 

– Vagyis az sohasem volt kérdés, hogy hazajön?     
– Nem. 

 

– Miért éppen Törökbálinton kezdett el itthon dolgozni?      
– Legutóbb 2018-ban vetődött fel komolyan, hogy hazajövök, akkor Győrffy Katalin dobott mentőövet – Törökbálintról. Akkor mégis úgy döntöttem, hogy a nyugdíjazásomig maradok Németországban, de megígértem Katinak, hogy amikor jövök, ő lesz az első, akit megkeresek. Mivel szavatartó ember vagyok, ez így is történt, s mivel a válasza az volt, hogy nagyon kellenék, mentem Törökbálintra. Azt semmiképpen sem akartam, hogy úgy tűnjön, bárkinek a helyére pályázok, eleve azt terveztem, hogy fiatalokkal kezdek el foglalkozni. 

– Tetszik a munka?      
– Még csak egy hónapja vagyok itthon, vagyis egyelőre ismerkedem velük – és a lehetőségekkel, merthogy a feladatom nemcsak az, hogy minél jobb vívókká váljanak a gyerekek, hanem az is, hogy strukturálisan kicsit  „összerázzam” a vívószakosztályt. Nem vagyunk könnyű helyzetben, leginkább a terem miatt, de hát ugye szegény ember vízzel főz, úgyhogy ebből kell kihoznunk valami szépet. 

– Olyanról nem is álmodozik, hogy talál egy tehetséget, akit akár a csúcsig vezethet?      
– Dehogynem! Kaptam annyit a magyar sporttól, hogy – amennyit csak tudok – visszaadjak belőle. Ezt eddig is így gondoltam, azt meg már korábban is mondtam, hogy hiába hallottam, hogy sokan úgy vélték, a német vívókat éppen a magyarok ellen készítem fel éveken keresztül, úgy hiszem, nem nekem kell amiatt szégyenkeznem, hogy ez így történt… Most már viszont, mivel nyugdíjas lettem, a saját döntésem volt, hogy hazaköltözöm. 

– Még csak néhány hete „nézelődik” itthon újra, de azért a legmagasabb szinten eddig is láthatta a magyar kardvívást. Mit gondol, hol a helyünk a világban, az egyre szélesedő mezőnyben?      
– Tudja, miért szélesedik a mezőny? Azért, mert a magyar edzőkön kívül a francia, az olasz, a német trénerek is munkát vállalnak a világ bármelyik pontján – jelenleg sem túl széles az edzői paletta itthon, vigyáznunk kell az itthon lévőkre, mert a termekben szép számmal vannak gyerekek. Még nem látok mélyen bele a rendszerbe, ám az biztos, hogy az infrastruktúrával is vannak problémák, ezen a téren biztosan előre kell lépnünk. 

– Van elég ereje ehhez a nagy munkához?      
– Igen, van – ahhoz biztosan, hogy Törökbálinton minden beleadjak. 

– Mit kívánjak önnek a jövőt illetően?      
– Egészséget mindenképpen. És sok jóakarót. 
 

 

Legfrissebb hírek

Kósa Miklós: Ne legyen elvárás példamutatás nélkül

Utánpótlássport
17 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
2025.10.02. 08:30

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 09:25

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2025.09.30. 18:20

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Vívás: menni vagy nem menni?

Utánpótlássport
2025.09.24. 09:03

Vívás: a kardszakág nevelőműhelyei közt vitézkedik a Metropolis

Utánpótlássport
2025.09.22. 16:20
Ezek is érdekelhetik