Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Vágólapra másolva!
2025.10.04. 17:30
Quinn Rooney(Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sportrádió és az nso.hu augusztus 21-től szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatáról van hivatva dönteni. Az olvasók és a hallgatók szövegben, képben és hangban kétnaponta ismerkedhetnek meg a „pályázókkal”, eredményt az október 23-i nemzeti ünnepen hirdet a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.

23. FÉRFI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYAVÁLTÓ
2018. február 22., Pjongcsang 
(a férfiváltó döntője)

A Nemzeti Sport így tudósított a 2018-as pjongcsangi olimpán az első magyar téli aranyérem megszületéséről: 
Azok után, hogy Burján Csaba elszállt az ezerötszáz első körében, hogy Knoch Viktor ötszázon nem járt szerencsével, hogy Liu Shaoang mindhárom távon a kizárás sorsára jutott, s hogy bár Liu Shaolin Sándor minden számban közel járt az éremhez, mégsem állhatott dobogón – nos, mindezek után ezek a fiúk hatalmasat mentek a kangnangi jégcsarnokban. De milyen rossz ez a jelző, mennyire nem adja vissza, mit is csináltak valójában a pjongcsangi olimpia döntőjében… Nyertek. Nyertek! És így az igazi: NYERTEK!”     

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású csapat a magyar olimpiatörténet egyik legnagyobb és legváratlanabb sikerét aratta, még akkor is, ha a világversenyeken már kiderült, ott vannak a legjobbak között.

A pjongcsangi siker után Knoch Viktor így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: 
„Láttam, hogy Ádó leszedi a kínait, az, mondjuk, egy kicsit meredek volt, de aztán Sanyi úgy ment el a kanadai mellett, mintha szembejött volna vele. Amikor ez az előzés megtörtént, tudtam, ha nem esik el, miénk az aranyérem!”     

A sorozat további részei:
22. rész: Kozák Danuta
21. rész: Hosszú Katinka
20. rész: Gyurta Dániel
19. rész: férfi vízilabda-válogatott
18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa
17. rész: Kovács Ágnes
16. rész: Czene Attila
15. rész: női kajak négyes (1992)
14. rész: Kovács Antal
13. rész: Repka Attila
12. rész: férfi kardcsapat
11. rész: Martinek János
10. rész: Egerszegi Krisztina
9. rész: Darnyi Tamás
8. rész: Magyar Zoltán
7. rész: Németh Miklós
6. rész: Balczó András
5. rész: Kozma István
4. rész: vízilabda-válogatott
3. rész: Papp László
2. rész: Csik Ferenc
1. rész: Hajós Alfréd

 

 

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa

Egyéb egyéni
2025.09.24. 17:19

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 17. rész: Kovács Ágnes

Egyéb egyéni
2025.09.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik