Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 17:17
null
Kopeczky Lajos (1935–2025) (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)
Kilencvenesztendősen, családja szerető gondoskodásában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – adta hírül a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) a családtól kapott tájékoztatás után.

„1935. július 26-án, Budapesten született, 1960 és 1969 között a Fővárosi Tanács Műemlékvédelmi Osztályán dolgozott, majd vezette az Építészeti Osztályt. Olyan fontos és nagy tudást igénylő feladatai voltak, mint a Várnegyed vagy a Belváros rekonstrukciós munkáinak segítése. Több mint két évtizeden keresztül dolgozott a Magyar Televízióban, 1985 és 1993 között a Sportosztályon. Az 1960-as évek második felétől rendszeresen játszott a SZÚR-okon, egy idő után az újságíró-válogatottat kapitányként vezette, mint például az 1984-ben, Franciaországban megnyert Európa-bajnokságon is. A kétezres évek elejéig játszott a csapatban. Másik sportszenvedélye a tenisz volt, amelyben szintén indult újságíróknak kiírt versenyeken. Nagyon szoros kapcsolatot ápolt a Ferencvárossal, annak kiválóságaival, haláláig tagja, sőt az utóbbi időben korelnöke volt a legendás jobbhátvédről elnevezett Rudas-rendnek. Ahogyan gyakran mondta, Toldi Gézától, Sárosi doktortól kezdve az utóbbi nyolc évtized minden ferencvárosi csillagát látta futballozni. Szenvedélye volt a futball: élete utolsó labdarúgó-mérkőzésén, a múlt hét végén a DAC-nak szurkolt családjával, énekelve a Nélküledet” – foglalta össze Kopeczky Lajos életútját az MSÚSZ közleménye.

Kopeczky több mint húsz évig volt Erdőkertes alpolgármestere, és 35 évig játszott az újságíró labdarúgó-válogatottban.

A Civilút Alapítvány 2024-ben a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) felterjesztésére életműdíjjal ismerte el munkásságát. 89 esztendősen is aktív tevékenysége, szakmai és emberi szempontból is példaadó életpályája miatt tartották méltónak az elismerésre. 2011-ben köztársasági arany érdemkeresztet, 2017-ben pedig Prima-díjat vehetett át.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
2 órája

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58
Ezek is érdekelhetik