Döntetleneket játszva gyarapítja pontjait a román élvonalban az újonc FK Csíkszereda, első győzelme azonban várat magára. Szombaton 14 órától a kolozsvári Universitatea ellen adódik újabb esély a történelmi siker megszerzésére, amellyel korábban a Liga 2-ben háromszor is összecsapott: két csíki győzelem és egy döntetlen született ezeken a találkozókon. Az Universitatea viszont ebben az évadban kifejezetten erős idegenben, mindhárom győzelmét vendégként aratta, miközben otthon még nyeretlen.
„Ellenfelünknél több válogatott labdarúgó is szerepel, a csapat edzője pedig Ioan Ovidiu Sabau, akit nagyon tisztelek, annak idején csapattársam volt a Rapidnál, és fiatal játékosként felnéztem rá. Labdabirtoklásban nagyjából mindenkit megvernek a kolozsváriak, de bízom benne, hogy ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Ilyés Róbert, az FK szakvezetője.
Bödő Efraim Zoltán, a 18 éves középpályás szerint a négyes veretlenségi sorozatra kell építeniük: „A legutóbbi, UTA elleni meccsünkön gólt sem kaptunk, reméljük, most már nyerni is tudunk."
Miközben a hazaiaknál mindenki bevethető, a kolozsváriak házi gólkirályuk, Jovo Lukic nélkül érkeznek Csíkszeredába, a bosnyák csatár a CFR elleni városi rangadón megkapta idénybeli negyedik sárga lapját, és eltiltását tölti. Érkezik viszont a vendégcsapattal a Superliga egyik legvadabb szurkolótábora, amely magyarellenességével rendszeresen felhívja magára a figyelmet.
ROMÁN SUPERLIGA
12. FORDULÓ
Szombat, 14.00: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj – élőben az NSO-n!
A szerb Szuperligában a Belgrád melletti Pancsován a Zseleznicsar ellen lép pályára szombaton a bajnoki idényben idegenben egyelőre nyeretlen Topolyai SC. A TSC az előző fordulóban kiizzadta a győzelmet a Novi Pazar ellen (1–0), újabb sikerrel megerősítené helyét az élmezőnyben (jelenleg a hatodik helyen áll), s kedvező előjel a Zseleznicsar elleni mérlege: egy döntetlen mellett három győzelem. Rossz hír ugyanakkor topolyaiak számára, hogy ismét megsérült Nemanja Petrovics, akire keresztszalag-szakadása miatt több hónapos kihagyás vár, sőt meglehet, veszélybe kerül pályafutása folytatása. SZERB SZUPERLIGA |