Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

R. D. P.R. D. P.
2025.09.30. 07:05
null
Roger Lukaku (balról a harmadik) 58 éves volt (Fotó: Imago)
Vasárnap, 58 éves korában elhunyt Roger Lukaku, Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) korábbi válogatott labdarúgója, a belga kiválóság, Romelu Lukaku édesapja.

Roger Lukaku 1990-ben érkezett Belgiumba, pályafutása során többek között a Boom, a Seraing, a Germinal Ekeren, a Mechelen és az Oostende együttesében is játszott, emellett rövid ideig Törökországban is futballozott. Élvonalban 135 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 47 gólt szerzett. A zairei válogatottban 13-szor lépett pályára. Visszavonulása után alacsonyabb osztályban folytatta, majd később elsősorban gyermekei karrierje révén került ismét a figyelem középpontjába.

Romelu Lukaku közösségi oldalán búcsúzott édesapjától:

„Köszönöm, hogy mindent megtanítottál nekem. Örökké hálás vagyok, és értékelem mindazt, amit értem tettél. Az élet soha nem lesz már ugyanolyan. Úgy védtél és vezettél engem, ahogy senki más nem tudott volna. Soha nem leszek már ugyanaz. A fájdalom és a könnyek túl nagyok. De Isten megadja majd az erőt, hogy újraépítsem magam. Köszönök mindent, Papa!”

Roger másik fia, a korábban a Laziót erősítő Jordan szintén gyászol, ő nyolcszor kapott lehetőséget a belga válogatottban.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
6 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
9 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
10 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43