Gyász: elhunyt Köves Csaba, kétszeres olimpiai ezüstérmes kardvívó

Az MVSZ a honlapján megjelent pénteki megemlékezésében kiemeli, hogy a 90-es évek egyik legjobb kardozója hunyt el, aki nyert összetett világkupát, valamint 1989 és 2000 között között kihagyhatatlan vezére volt a magyar csapatnak.
„Köves Csaba nem tartozott a meg nem értett zsenik kategóriájába – írja megemlékezésében a szövetség. – Ő kétségkívül zseni volt. Meglehet, akik nem jártasak az akkori idők kardvívásában, azok ezt megkérdőjelezhetik. Elvégre a magyar vívás, különösen a kard, hál’istennek, bővelkedik a sztárokban. Csaba »csak« csapatban lett kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok. Akik viszont ismerték azt a korszakot, és különösen azok, akik benne éltek, pontosan tudják, hogy egyáltalán nem túlzó a minősítés. A kilencvenes évek egyik legjobb kardozója hunyt el, nyert összetett Világkupát, 1989 és 2000 között kihagyhatatlan vezére volt a magyar csapatnak.”
Köves Csaba 1992-ben Barcelonában, majd négy évvel később Atlantában a csapat tagjaként harcolt ki olimpiai ezüstérmet, 1991-ben hazai környezetben világbajnoki címet nyert a válogatott tagjaként, 1993-ban Essenben pedig újabb vb-arany került a nyakába a csapatverseny után.

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Világbajnok a magyar női kardcsapat!


