Sakk Eb: Rapport lett a legjobb az éltáblások között

2025.10.15. 14:35
null
Rapport Richárd (Fotó: MTI, archív)
Bár a magyar válogatott sem a férfiak, sem a nők versenyében nem tudott a legjobb tíz közé kerülni a Batumiban kedden zárult sakkcsapat Európa-bajnokságon, egy egyéni elismerést azért szerzett: Rapport Richárd nagyszerű teljesítményt nyújtva ugyanis „aranyérmes” lett az éltáblások között.

A 29 éves játékos a kilenc fordulóból hétben ült asztalhoz és 5.5 ponttal zárt úgy, hogy egyszer sem kapott ki. A világos bábukat négyszer vezette és 3.5 pontot szerzett, míg sötéttel három partiban két pont volt a mérlege. A teljesítménye így 2869 Élő-pontot és 78.6 százalékot jelent, ezzel megelőzte a német Vincent Keymert, aki ugyan mind a kilenc körben játszott és ugyancsak veretlenül hét pontot szerzett, de „csak” 77.8 százalékos és 2838 Élő-pontos volt a produkciója – az Eb honlapja alapján. Rapport valós Élő-pontja egyébként 2724.

A nőknél a régóta Magyarországon élő, itt is tanuló Davaademberel Nomin-Erdene – aki Mongólia játékosaként ifjúsági világbajnokságot nyert, s korosztályos Ázsia-bajnok is volt – a második táblán nyolc meccsből öt pontot gyűjtött, ami 62.5 százalékos teljesítmény és a 8. helyet jelentette számára.

Magyar részről a férfiak a 11., a nők a 12. helyen végeztek Batumiban.

 

Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
3 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
5 órája

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11

Rapport kikapott, de Bánusz és Dudin győzelme csapatsikert ért Szlovénia ellen a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.18. 17:21