A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

2025.11.13. 16:57
null
Khumbudzo Ntshavheni (Fotó: Getty Images)
A Dél-afrikai Köztársaság pályázni kíván a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére.

Ezt Khumbudzo Ntshavheni, az elnöki hivatal minisztere jelentette be csütörtökön a lehetséges kandidáló város megnevezése nélkül.

Az ország – amely 2010-ben első afrikai nemzetként rendezte meg a labdarúgó-világbajnokságot – folyamatos párbeszédet kezd a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), amelynek a zimbabwei Kirsty Coventry révén először van afrikai elnöke.

„A mostani bejelentés egy előzetes és feltáró jellegű kötelezettségvállalás is egyben” – mondta Ntshavheni.

„A kormány meg van győződve arról, hogy a Dél-afrikai Köztársaság készen áll, és képes megrendezni az olimpiai játékokat, tekintettel a meglévő infrastruktúrájára és arra a tényre, hogy a fejlesztéséhez szükséges beruházások nem jelentősek.”

A NOB korábbi elnöke, Thomas Bach tavaly októberben az országban tett látogatása során kijelentette, hogy a Dél-afrikai Köztársaság rendelkezik „az olimpia megrendezéséhez szükséges stabilitással, infrastruktúrával és jövőképpel.”

Az ország – Fokvárossal – pályázott a 2004-es olimpia megrendezésére, de azt végül Athén nyerte el. Jövőre Dakar lesz az első város az afrikai földrészen, amely otthont ad ifjúsági olimpiának. A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a NOB.

A 11 év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek: a Dél-afrikai Köztársaság mellett kinyilvánította szándékát Németország, India, a Koreai Köztársaság, Chile, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is. A tavalyi párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09