Motivált, összeszokott magyar csapat utazik az azerbajdzsáni aerobik Eb-re

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 11:09
null
Az aerodance csapat aranyesélyes (Fotó: NVESZ Média)
Népes magyar küldöttség utazik az azerbajdzsáni aerobik Európa-bajnokságra.

A Magyar Torna Szövetség szerdai közleményében kiemelte: a hétvégén Gandzsában – ez Azerbajdzsán második legnagyobb városa – kerül sor az utánpótlás és a felnőttek kontinensbajnokságára. Indul a Világjátékok-győztes aerodance-csapat, a sportaerobik-csoport, emellett lesz magyar induló trióban, vegyespárosban és egyéniben is.

„Motivált, összeszokott csapatunk van” – idézte a kommüniké Sinkó Andreát, a válogatott egyik felkészítőjét. „A Világjátékok-győztes aerodance-csapat ezúttal is aranyesélyes. Az aerobikcsoporttól érmet remélünk, a párostól pedig döntőbe jutást várunk.”

Az egyéniről és a trióról Kovács Judit nyilatkozott, meglátása szerint roppant sűrű és népes mezőny várható.

„A magyarok ezekben a kategóriákban az utóbbi időszakban tanulmányaik miatt nem sok nemzetközi megmérettetésen vettek részt. Bízunk a minél jobb szereplésben” – szögezte le.

A magyar válogatott:
aerodance-csapat: Kőnig Antónia, Lőcsei Zoltán, Fejér Fruzsina, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Himmel Tünde, Goda Kamilla és Mikulecz András
sportaerobik-csoport: Kőnig Antónia, Lőcsei Zoltán, Fejér Fruzsina, Himmel Tünde, Mikulecz András
vegyespáros: Fejér Fruzsina és Mikulecz András
trió: Gyarmati Sophia, György Renáta, Sipos Vivien Beatrix
egyéni: Gyarmati Sophia

Legfrissebb hírek

Aerobik: az aranyat hozó világjátékok után jöhet az Európa-bajnokság!

Egyéb egyéni
2025.09.04. 09:10

Világjátékok: a negyedik helyen végzett a sportaerobik csoport

Egyéb egyéni
2025.08.15. 15:42

Érmes álmokat dédelgetnek a világjátékokra készülő aerobikosaink

Egyéb egyéni
2025.07.31. 20:49

Aerobik: Bányász Viktória halmozza az érmeket a világeseményeken

Utánpótlássport
2024.11.06. 19:02

Világjátékok-kvótát szerzett a magyar aerodance-csapat

Torna
2024.09.28. 09:30

A torta egy szeletére vágynak – sosem látott magyar sikerek aerobikban

Egyéb egyéni
2022.08.15. 15:22

Katusék óta nem látott sikerek – minden idők legjobb aerobik-vb-jét zártuk

Csupasport
2022.06.23. 12:01

Érmes reményekkel utazik a magyar csapat az aerobik-világbajnokságra

Csupasport
2022.06.15. 09:17
Ezek is érdekelhetik