Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Vágólapra másolva!
2025.11.11. 13:48
null
Major Veronika (Fotó: Magyar Sportlövők Szövetsége, archív)
Fábián Sára Ráhel és Rédecsi Máté a 20., Major Veronika és Nagy Ákos Károly pedig a 25. helyen végzett a légpisztoly vegyes csapat számban a kairói sportlövő-világbajnokság keddi versenynapján.

A 10 méteres olimpiai versenyszámban 62 duó indult, melyek mindkét tagjának egyaránt 30 lövést kellett leadnia az alapversenyben, aminek a végén az első kettő jutott be az aranymérkőzésbe, míg a harmadik és a negyedik a bronzmeccsbe.

A mezőny két csoportban teljesítette a viadalt, az elsőben Fábián és Rédecsi szerepelt. A hétfői egyéni versenyben előbbi remekül lőtt, 579 körrel zárt és 11. lett úgy, hogy csak kevesebb belső tízese miatt maradt le a fináléról. Rédecsinek nem ment ilyen jól, 571 körrel a mezőny második felében végzett. Kedden viszont utóbbinak ment jobban, 30 lövésből 291 kört produkált, míg társa 285 kört ért el, így 576 körrel végeztek, ami a végelszámolásnál a 20. helyet jelentette a számukra.

A jobb eredményt előzetesen Majoréktól lehetett várni, mivel a keszthelyiek olimpiai bronzérmese a női, Nagy Ákos Károly pedig a férfiak között zárt 579 körrel egy nappal korábban. Major Veronika – aki szintén kevesebb belső tízessel csúszott le az egyéni fináléról – ezúttal is jól célzott és 290 kört produkált, a mindössze 20 éves Nagy viszont csak 285-t, az 575 körös eredménnyel a 25. helyen zártak.

A bronzmeccshez 581, a fináléhoz pedig minimum 583 körre volt szükség.

A keddi folytatásban a női összetett puska selejtezőjét rendezik meg Kairóban.

Az aranyérmet végül Kína 2-es csapata nyerte meg a döntőben 16-10-re legyőzve India második számú duóját, míg a bronzérmet a dél-koreaiak 2-es egysége szerezte meg. 

SPORTLÖVŐ-VB
Légpisztoly vegyes csapat
1. Kína 2 (Jao Csian-hszün, Hü Kaj)
2. India 2 (Esha Singh, Samrat Rana) 
3. Dél-Korea 2 (Je Dzsin Oh, Szuh Jeon Hong) 
...20. Magyarország 2 (Fábián Sára Ráhel, Rádecsi Máté) 
...25. Magyarország 1 (Major Veronika, Nagy Ákos Károly)

 

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

A Csepel TC idei kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2025.12.19. 10:31

Hungarian Open: magyar éremeső a nyitó napon

Egyéb egyéni
2025.11.20. 20:16

Sportlövő-vb: Major Veronika bronz-, a magyar csapat ezüstérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.11.15. 11:42

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna nyolcadik lett fekvőben

Egyéb egyéni
2025.11.14. 12:10

Sportlövő-vb: Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.11.14. 11:18
Ezek is érdekelhetik