Vívás: bronzérmes a férfi tőrcsapat a mallorcai vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2025.11.09. 18:17
null
Szemes Gergő (balra) és Tóth Gergely váltja egymást (Fotó: Bizzi Team)
Újabb remek eredmény férfi tőrözőinktől: a szezon első világkupa-viadalának csapatversenyén a Bálint Álmos, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely összetételű négyes a 3. helyen végzett.

 

Valójában egyszer „zökkent” csak meg a szekér, már persze, ha azt nem számítjuk, hogy Mihályi Andor múlt héten megsérült egy edzésen, így el sem utazhatott Palma de Mallorcára, a szezon első világkupaversenyére, vagyis a júliusi tbiliszi világbajnokságon bronzérmes kvartett összetételén kényszerűségből változtatnia kellett Szirmai Benedek fegyvernemi vezetőedzőnek – a vk vasárnapi napján a vb-harmadikokhoz, így Dósa Dánielhez, Szemes Gergőhöz és Tóth Gergelyhez Bálint Álmos csatlakozott, s bár kapott szerepet utóbbi tőröző, a nagy hármas ezúttal is bizonyított. 

Gond nélkül jutott például a nyolc közé (emlékezzünk, korábban mindig ez volt a vízválasztó, és a múltban inkább kevesebbszer, mint többször ugrották át a fiúk ezt az akadályt), aztán meg jött Japán a négyért, s a leginkább remeklő Szemes vezérletével jött az újabb győzelem. 

A döntőért az oroszok ezúttal kifogtak a mieinken, ám aztán a bronzmeccsen gálázott a három világbajnoki bronzérmes, nincs rá jobb szó, lemosta a magyar csapat a németet, vagyis egy nagyszerű bronzzal indította a szezont a Szirmai-alakulat. 

Szemi fantasztikus volt, a többiek pedig remekül tették hozzá azt, ami kellett ehhez a bronzéremhez – nyilatkozta a hazai szövetség honlapjának Szirmai Benedek vezetőedző. – A japánok elleni negyeddöntőben variáltam egyet, a befejező ember szerepében kicseréltem Gergőt és Danit, szerencsére ez a húzás bejött, Tóth Geri pedig tökéletes harmadik embernek bizonyult. Bálint Álmos kívülről segített sokat, Mihályi Andort mindannyian várjuk vissza.”

Női csapatunk (Kollár Anna, Kondricz Kata, Nekifor Erika, Pásztor Flóra) egyszer botlott Mallorcán vasárnap, sajnos, éppen a nyolcaddöntőben, utána viszont a lányok kihozták a napból a maximumot, a 9. helyen végeztek. 

VILÁGKUPAVERSENY, PALMA DE MALLORCA 

TŐR
CSAPATVERSENY
Férfiak
A 16 közé jutásért: Magyarország–Horvátország 45:23 (Szemes +14, Dósa +4, Tóth G. +4)
Nyolcaddöntő: Magyarország–Kanada 45:19 (Dósa +11, Tóth G. +10, Szemes +5)
Negyeddöntő: Magyarország–Japán 45:37 (Szemes +12, Szemes 0, Tóth G. –4)
Elődöntő: Orosz csapat–Magyarország 45:29 (Szemes –1, Bálint –1, Dósa –6, Tóth G. –8)
A 3. helyért: Magyarország–Németország 45:20 (Szemes +15, Dósa +6, Tóth G. +4)

Nők
Nyolcaddöntő: Kína–Magyarország 45:27 (Kondricz +2, Pásztor –5, Kollár –15)
A 9–16. helyért: Magyarország–Románia 42:34 (Kondricz +9, Pásztor +2, Nekifor +1, Kollár –4)
A 9–12. helyért: Magyarország–Németország 45:34 (Pásztor +10, Kondricz +4, Nekifor –3)
A 9. helyért: Magyarország–Spanyolország 45:39 (Pásztor +13, Kondricz –3, Kollár –4)

 

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50