Mindig azt csinálhatta, amit szeretett: súlyt emelt – 75 éves Szalai György

Ritka az olyan sportolói pálya, amilyen Szalai Györgyé. A Gádoroson született Szalai futballistaként kezdte, középcsatárként játszott, majd az orosházi gimnáziumnak köszönhetően váltott. 

„A gimnáziumban azt mondta a tornatanár, hogy a futball túl veszélyes – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak Szalai György. – Kikötöttem az atlétikánál, súlylökéssel és diszkoszvetéssel kezdtem el foglalkozni, az ifiválogatottba is behívtak. 1969-ben bevonultam katonaként a Budapesti Honvédba, aztán levittek minket Tatára, mint tehetséges ifi atlétákat. Ott Tóth Géza egykori súlyemelő-világbajnok áthívott a súlyemelőkhöz, pedig a 180 centis magasságom nem volt ideális. Eleinte súlyemelésben és atlétikában is versenyeztem a Honvéd színeiben, így két sportágból kaptam kikérőt, még kevesebbet kellett lennem a laktanyában.”

Idővel aztán maradt a súlyemelés, Szalai csodálatos karriert épített fel, ifiként és a felnőttek között összesen 16 magyar bajnoki címet gyűjtött be és 66 magyar csúcsot írt át. 1976-ban debütált a nemzetközi porondon, ám az Európa-bajnokság nem sikerült jól, elmondása szerint túledzették őket. A ’76-os olimpiai keretbe nem hívták be, de ebből is próbált erőt meríteni, egy évvel később ott volt a világbajnokságon, majd a következő olimpián 1980-ban.

„Emlékszem, az első szakításgyakorlatomat 167 kilogrammal elrontottam. Kicsit megijedtem, nehogy a másodikra is hatással legyen, és akkor a harmadik körben akár már ki is eshettem volna. Nem így lett, másodikra megcsináltam a 167-et, utána pedig a 172-t. Kemény ellenfeleim voltak. Lökésben 212 kilogrammal kezdtem, majd 217.5-del folytattam, a 222-t sajnos nem tudtam kilökni. Izgultam, nehogy a svéd riválisom is elérje ezt a súlyt, mert akkor megelőzött volna, nem sikerült neki. Az olimpia teljesen más, mint egy világbajnokság vagy egy Eb. A legbátrabbaknak is átfut a fején, hogy mi van, ha nem sikerül, s akkor négyéves munka veszik kárba. Nagyon büszke vagyok erre az éremre.”

Amikor abbahagyta a profi pályafutását, Aján Tamás segített neki edzőként elhelyezkedni, de az egyiptomi kalandhoz kellett az angol nyelv fejlesztése is. Szalai György elmondása szerint Egyiptomban nem szerettek edzeni, ám ő rávette őket, végül negyven afrikai csúcsot javítottak meg a tanítványai. Egy év után hazatért, irányította az ifiválogatottat, majd 1988 és 1992 között ő volt a sportági szövetség főtitkára. Később dolgozott zöldségesként is, de edzőként külföldön is élt, Malajziában és Tunéziában is edzette a helyi súlyemelőket. Ezt követően hosszabb iráni kaland következett.

„2008-ban az irániakhoz kerestek edzőt, kiköltöztem Teheránba 2016-ig, aztán hazajöttem és azóta nem edzősködöm. Iránban mindenes voltam, csináltam nekik a reggelit, edzettem őket több korosztályban is. Ott az volt a szabály, hogy külföldi nem dolgozhat vezetőedzőként, velem mégis kivételt tettek. Afrikai címeket, vb-ket, Eb-ket, olimpiai érmeket nyertek a tanítványaim. 2016-ra úgy éreztem, elfáradtam, azóta csak az interneten keresztül követem a súlyemelést. Büszkeséggel emlékszem vissza a pályafutásomra és az edzői karrieremre is, hiszen azt csinálhattam, amit szeretek.”

Szalai György február 14-én tölti be a 75. életévét. A Nemzeti Sportnak elmondta, nem terveznek nagy ünneplést, olyan tanyasi családból származik, amelyben nem volt szokás megünnepelni a születésnapokat és a névnapokat, minden nap ugyanolyan volt, dolgoztak, csinálták, amit kellett. Szalai a mai napig követi a súlyemelést, és nagyon örül annak a lehetőségnek, hogy olimpiai érmesként reggelente hozza neki a postás az aznapi Nemzeti Sportot, mert így figyelemmel követheti minden sportág történéseit.