Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

SZ. M.SZ. M.
2026.03.16. 13:22
null
András Csabára a japán Hamada Kazuki vár a varasdi döntőben (Fotó: WTT)
András Csaba továbbra is remek formában versenyez, a WTT-sorozat varasdi állomásán a spanyol Juan Pérezt legyőzve bejutott a döntőbe.

A világranglistán a 144. helyen álló András Csaba nagyszerűen menetelt a WTT-sorozat feeder besorolású versenyének horvátországi állomásán: a spanyol Diego Lillo (214.), a dél-koreai Vu Hjong Gju (257.) és a spanyol Alvaro Robles (68.) legyőzésével került be az elődöntőbe, ahol immár harmadszorra is spanyol ellenfél, Juan Pérez (170.) várt rá.

András kezdett jobban, gyorsan felvette a ritmust és az első játszmát szinte végig vezetve megnyerte, amit a folytatásban Pérez kiegyenlített. Az eredmény ismeretében fontos volt, hogy a harmadik etap végén ki szerez előnyt, ezt mind a ketten érezték is: végig nagy csata folyt az asztalnál, a hajrát a 23 éves magyar bírta jobban, ezzel egy játszmára került a döntőtől.

A lendület kitartott a folytatásra, s ugyan a spanyol kapaszkodott, szorossá is tette a végjátékot, András Csaba 3:1-re megnyerte az összecsapást, így bejutott a délutáni döntőbe, s az első helyen kiemelt 22 éves japán Hamada Kazukival (62.) küzd meg az első helyért.

WTT-SOROZAT, FEEDER, VARASD
Férfiak. Egyes. Elődöntő
András Csaba–Pérez (spanyol) 3:1 (7, –8, 9, 11)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56