Kérdéses, hogy megrendezik-e jövő hétvégi budapesti vívó GP-t

2026.03.02. 17:53
null
Fotó: hunfencing.hu
Az iráni konfliktus miatt a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) úgy döntött, hogy elhalasztja a hétvégére tervezett kairói tőr, a padovai férfi kard és az athéni női kard világkupa-versenyeket, a jövő hétvégi, budapesti párbajtőr Westend Grand Prix megrendezése pedig kérdésessé vált.

 

A magyar szövetség a honlapján hétfőn kiemelte, hogy a fontos légi utak és repülőterek zárlata miatt a FIE végrehajtó bizottsága vasárnap este rendkívüli ülést tartott, és határozott a halasztásokról.

„A legfontosabb két tényező, amit figyelembe vettünk: a biztonság, illetve a verseny indulásához való lehetőség biztosítása. Visszajelzéseink alapján több nemzet lemondta a szereplést a konfliktus kirobbanása után, mert nem érezték a kellő biztonság szavatolását. Másfelől pedig teljes légtéri zárlat van a térségben, a többi között a hatalmas forgalmú dubaji és dohai reptér sem üzemel. Ez pedig számos nemzet utazását ellehetetleníti” – fogalmazott Tamás Henriette, a FIE alelnöke, aki egyben a magyar szövetség főtitkára is.

Hozzátette: ezeket a versenyeket nem törölték, hanem elhalasztották, és reményeik szerint találnak majd nekik helyet a versenynaptárban, hogy azokat a szezon világversenyei előtt megrendezzék.

A március 13-15-re tervezett budapesti párbajtőr Westend Grand Prix-val kapcsolatban Tamás Henriette hangsúlyozta, hogy az időpont közelsége miatt kérdésessé vált a megrendezése.

„A következő napokban kikérjük a tagországok véleményét ezzel kapcsolatosan, és negyvennyolc-hetvenkét órán belül ezzel kapcsolatosan is döntést hozunk. Mivel újabb egy hét múlva tervezzük Budapesten a kerekesszékes világkupát, ezzel kapcsolatosan is hasonló iránymutatást várunk a paravívók nemzetközi szövetségétől” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56