Rónay Ildikó rögtön dobogós lett az olimpián

B. Zs.B. Zs.
2026.03.25. 07:29
null
Rónay Ildikó (Fotó: MTI / Kovács Gyula)
Szerdán tölti be 80. életévét Rónay Ildikó, olimpiai ezüstérmes tőrvívónk. Az Újpesti Dózsa egykori klasszisa egy olimpián vett részt, s azon második lett a csapattal, bár a mai napig nem kapta meg az érte járó medáliát.

Nem Rónay Ildikó az egyedüli vívó a családban, édesapja, Gyula a MAC-ban vívott. A tőröző Ildikó Somodi Béla irányításával az Újpesti Dózsában kezdte el karrierjét. Ez a két „alappillér” végigkísérte pályafutását, egyetlen edzővel dolgozott mindvégig a lila-fehér klubban. A hazai mezőnyben 1977-ig összesen hét csapatbajnoki címet ünnepelhetett, karrierje legnagyobb sikerét az 1972-es müncheni olimpián érte el. A Bóbis Ildikó, Rejtő Ildikó, Tordasi Ildikó, Szolnoki Mária és Rónay Ildikó alkotta magyar csapat a Szovjetunió mögött a dobogó második fokára állhatott fel.

„Ildikó nagyon jól vívott abban az évben, a hazai versenyeken remek teljesítményt nyújtott, így bekerült a csapatba – elevenítette fel lapunknak az 54 éve történteket Rónay csapattársa, Bóbis Ildikó. – Sem előtte, sem utána nem volt válogatott, de nyert egy ezüstérmet csapatban, ebből a szempontból szerencsés volt. A döntőben nem vívott a szovjetek ellen, de a selejtezőben páston volt. Egy fájdalma van a mai napig: nem kapott érmet Münchenben, mivel a fináléban nem kapott szerepet. Nagyon jó versenyző volt, az országos bajnokságon az Újpest színeiben mindig borsot tört a ranglista elején lévő versenyzők orra alá.”

Az 1972-es olimpia után életet adott második gyermekének is, 1979-ben vonult vissza végérvényesen. A civil életében közgazdászdiplomát szerzett, valamint később doktorált is. Rónay Ildikó információink szerint jó egészségi állapotnak örvend, próbáltuk elérni, de nem jártunk sikerrel. A hírek szerint jelenleg Amerikában tartózkodik ott élő rokonainál.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56