Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

A 15 órakor kezdődő B-csoportos küzdelmekben Szép Balázs és Tárkányi Zsombor sikerrel vette az elődöntőt a kairói öttusa-világkupaversenyen, ők csatlakozhattak szombat délután a korábban az A-csoportból továbbjutó Koleszár Mihály mellé a döntőben. Így mind a férfiaknál, mind a nőknél három-három versenyzőnek lehet szorítani.
Szép Balázsnak (12–23 a pénteki körvívásban, 15.) vívnia kellett a 16 közé jutásért, de két asszót is megnyert, a másodikban remek 5:2-es sikert aratott a második kiemelt egyiptomi Mohanad Saban (21–14) ellen. Ezután viszont éppen Tárkányi Zsomborral (19–16, 7.) került össze, aki egy nyertes asszó után a nyolc között 5:0-val ejtette ki a világbajnoki ezüstérmes Szépet. Tárkányi a négy között a német Tim Leh (17–18, 11.) esett csak ki 4:1-gyel.
Szép a 12. időt futotta az akadálypályán (31.20), a vele egy futamba kerülő egyiptomi Mohamed el-Askar új öttusa-világcsúcsot érő időt ért el az akadálypályán (20.15), Tárkányi 28.83-mal a tizedik lett a számban. A 100 méteres gyorsúszásban Szép a hetedik időt (58.20) tempózta, míg Tárkányi a 17. idővel (1:00.42) két helyet visszaesett az OCR utáni negyedik helyhez képest, és a hatodik helyről startolhatott az 5x600 méteres kombinált számban. Szép maradt kilencedik.
Szép Balázs igen jó kombival rukkolt ki, és egészen a negyedik helyig jött előre. Tárkányi Zsombor továbbjutása jóval izgalmasabban alakult, három sorozat után 11. volt, de szorosan követte ellenfeleit. A maradék két lövészete jobban sikerült, a negyedik után visszajött kilencediknek, és bár nagyot kellett futnia, végül kialakította a kellő előnyt, és megkaparintotta az utolsó, döntőt érő helyet. Az idei országos bajnoki harmadik Tárkányi második évét tölti a felnőttek között, a harmadik vk-versenyén először jutott be a döntőbe.
A női finálé – Erdős Ritával, Gulyás Michelle-lel és Guzi Blankával – 10 órakor, a férfidöntő 15 órakor kezdődik. Az M4 Sport online felületein mindkettő látható majd, előbbit az M4 a televízióban is közvetíti élőben.
„Bőhm Csaba a képességei alapján topversenyző, ez a nap most nem állt össze, már az elején érződött, hogy ezúttal nagy kihívás lesz továbbjutnia. Koleszár Mihály biztosan ment végig az elődöntőn, Szép Balázs a mezőny egyik legjobb vívóját is felülmúlta, ami önbizalom-növelő siker volt, dinamikusan csinálta meg a kombinált számot, az OCR-pályán még néhány másodpercet javulnia kell. Tárkányi Zsombor tavaly került a felnőtt B-keretbe, és bár Budapesten indulhatott, nem sikerült továbbjutnia, a kiemelt versenyzők mellett pedig korlátozott lehetőségei voltak. Ez az első döntője világkupán, nagyon küzdelmes verseny után, de nagyon megérdemelten. Jól osztotta be az erejét, bárhogyan alakul a döntője, én már most elégedett vagyok vele” – értékelt lapunknak Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője.
ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
B-csoport
1. Matej Lukes (cseh) 1555 pont – továbbjutott, 2. Mohamed el-Askar (egyiptomi) 1554 – tj., 3. Mathis Rochat (francia) 1548 – tj., 4. Szép Balázs 1548 – tj., …9. Tárkányi Zsombor 1537 – tj.
Korábban
A-csoport
1. Mutaz Mohamed (egyiptomi) 1561 pont – továbbjutott, 2. Jurij Kovalcsuk (ukrán) 1558 – tj., 3. Koleszár Mihály 1555 – tj., …13. Bőhm Csaba 1520 – kiesett








