Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
• London
2026.05.01. 17:16
null
Dohoczki Nóra is hozzátette a maga győzelmét a csapat sikeréhez (Fotó: WTT)
A világbajnokság péntek kora délutáni programjában asztalhoz álló női válogatottunk végletekig kiélezett izgalmas mérkőzésen 3:2-re legyőzte az előzetesen valamivel esélyesebbnek tartott Görögországot, így csoportmásodikként továbbjutott a rájátszásba.

Jól indult a londoni csapat-világbajnokság negyedik napja, ugyanis a délelőtti program végére biztossá vált, amit egyébként is sejtettünk: a Brazília mögött csoportja második helyén végző férficsapatunk bekerült a hat legjobb csoportmásodik közé, így egyenes ágon kvalifikált a 32 csapatos főtáblára. 

Női válogatottunk számára is a továbbjutást érő második hely megszerzése volt a cél, ezért az ugyanerre pályázó görögökkel kellett megküzdeni. Még csütörtökön, a Szingapúrtól elszenvedett 3:0-s vereséget követően Varga László edző arról beszélt, „kár, hogy az ázsiaiak nem játszatták a védőjátékosukat, ez jól jött volna a görögök elleni meccsre való felkészülésben”. Hogy mennyire így van, az már a kezdőcsapatok kihirdetésénél kiderült, hiszen a párharc első meccsén Nagy Rebeka (világranglista-591.) ellenfele a védőstílusban játszó Ekaterini Tolju (601.) volt. 17 éves tehetségünk úgy kezdett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a védő elleni játék, de aztán a sokkal rutinosabb, 30 esztendős görög is „megérkezett” a meccsbe, így izgalmas, fordulatos csata kerekedett: Nagy Rebeka 1:0-ra és 2:1-re is vezetett, a végén azonban Tolju fogadhatta a gratulációt.

Rebeka ikertestvére Nagy Judit (593.) következett, a túloldalon Joanna Geraszimatu (867.) állt. A felnőtt magyar bajnoki címvédő bebizonyította, nemcsak tehetséges, de helyén van a szíve is: mindhárom játszmát szoros küzdelemben a fontos pontoknál bátran játszva nyerte meg. A Nagy ikrekkel egykorú, tehát ugyancsak 17 esztendős Dohoczki Nóra (703.) az első idegőrlő szettet követően esélyt sem adott Malamatenia Papadimitriunak (403.), ezzel átvettük a vezetést, ám mivel a görögök védője, Tolju a másik Nagy testvéren, Juditon is kifogott, a Nagy Rebeka–Geraszimatu találkozóra maradt a döntés. Nem kezdődött jól, a görög viszonylag simán megnyerte az első etapot, de ezzel el is lőtte a puskaporát: a feljavuló Nagy Rebeka nemcsak hogy visszakapaszkodott, teljesen elbizonytalanította a görögöt, aki a folytatásban már képtelen volt fogást találni a magyar játékoson. Csapatunk bravúros, 3:2-es győzelme azt jelenti, hogy a ma esti programban még asztalhoz állhatnak a lányok, a rájátszás tétje a 32-es főtáblára jutás lesz.

„A lányok nagyon odatették magukat, a meccstervünk is ült, nagyon büszke vagyok a játékosaimra – értékelt Varga László, a női válogatott edzője. – Tudtuk, hogy a görögöknél a védőjátékosuk a legjobb, meg is nyerte mindkét meccsét, de őt is nagy csatára késztettük. Tisztában voltunk vele, hogy a csoportban Szingapúr más minőséget képvisel, ám mindvégig hittünk a továbbjutásban.”

„A papírforma alapján a görögök jobbnak számítottak, de bíztunk benne, hogy nyerhetünk – tette hozzá Dohoczki Nóra. – Előzetesen úgy számoltunk, mindhárman tudunk egy-egy meccset nyerni, s ezzel meglehet a győzelem, szerintem ez igazi csapatmunka volt.”

Este 20.30 órától Svájc lesz a következő ellenfél.

ASZTALITENISZ
57. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Magyarország–Görögország 3:2
Nagy Rebeka–Tolju 2:3 (3, –2, 15, –6, –6), Nagy Judit–Geraszimatu 3:0 (9, 10, 9), Dohoczki Nóra–Papadimitriu 3:0 (17, 7, 5), Nagy J.–Tolju 1:3 (6, –6, –5, –6), Nagy R.–Geraszimatu 3:1 (–6, 8, 6, 7)
Szingapúr–Etiópia 3:0 j. n.
A csoport végeredménye: 1. Szingapúr 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Görögország 4, 4. Etiópia 0

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik