Vívó Eb: Siklósi Gergely az első körben búcsúzott

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Antony
2026.06.16. 13:11
null
Siklósi Gergely az első körben búcsúzott (Fotó: Czinege Melinda)
A négyből három magyar a 32 közé jutott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében kedden Antonyban az Eb-n – a 64 között csak Siklósi Gergely szenvedett vereséget a mieink közül.

 

Kicsit furcsa azért azt konstatálni, hogy voltaképpen négy páston rendezik meg Antonyban a vívók Európa-bajnokságát, mert amúgy ez abból a szempontból nem igaz, hogy a csoportköröket és a főtábla első körének néhány asszóját egy másik teremben vívják az indulók, ugyanakkor mégiscsak az a tény, hogy az igazi küzdelmeket a színes pástokon (piros, sárga, zöld és kék) bonyolítják le.

Az Eb kedden a férfi párbajtőrözők egyéni viadalával indult: a csoportkört mind a négy magyar sikerrel vette, mi több, nem is kellett vívniuk a 64-be jutásért.

Ott viszont az első magyar érdekeltségű asszó nem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, hiszen Siklósi Gergely búcsúzott – ez nem jó hír persze, ennél viszont fontosabb, hogy Siklósi néhány perccel később már nagy elánnal volt képes szurkolni társának, Nagy Dávidnak. Kellett is a buzdítás, hiszen Nagy végül aranytussal verte meg a portugál Frazao testvérek közül a jobbikat, Miguelt.

Közben az első kanyarban még a másik terembe „szoruló” Andrásfi Tibor is jelesre vizsgázott a 64 közben, akárcsak Koch Máté.

A női kardozók is megkezdték szereplésüket Antonyban, jelenleg a csoportasszókat vívják a hölgyek, köztük a magyarok, Battai Sugár, Pusztai Liza, Spiesz Anna és Szűcs Luca.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTONY

EGYÉNI
PÁRBAJTŐR, FÉRFIAK
A csoportmérkőzéseken: Andrásfi 5 győzelem/1 vereség, Koch 5/1, Nagy D. 5/1, Siklósi 4/2
A 32 közé jutásért
Andrásfi–Rekis (orosz) 15:5
Nagy D.–Miguel Frazao (portugál) 10:9
Koch–Urban (lengyel) 12:9
Backstrom (svéd)–Siklósi 15:12

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56